Járvány

2021.06.18. 09:22

Ipartestületi elnök: 2022-től újra a növekedés irányába fordul a turizmus

A jövő évtől újra a növekedés irányába fordul a turizmus a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Bestravelvideo

Kovács László azt mondta a Magyar Nemzetnek: a mostani szezon azért is jó lehet, mert a rendezvénytartásra vonatkozó enyhítések bejelentésével az éttermekben, panziók­ban tömegesen merült fel igény családi ünnepségekre. Ezek „kitartó húzóerőt jelentenek” idén – fogalmazott, bár hozzátette, hogy „a vállalati szféra még ébredezik”.

A pénteki lapszámban megjelent cikkben úgy fogalmaztak:

„belháború zajlik az újrainduló vendéglátóiparban”, a fellángolt munkaerőhiány miatt egyes cégek etikátlan lépésekre szánták el magukat.

Az ipartestületi elnök azt mondta, hogy Budapesten elhúzódik az újraindulás. „Sokan kivárnak őszig”, így a koronavírus-járvány előtti kínálatnak nagyjából a fele lesz elérhető a nyáron, jórészt a turisták által is kedvelt fővárosi területeken.

A legnagyobb gondnak továbbra is a munkaerőhiányt nevezte Kovács László, aki szerint

országosan 20 százalékkal kevesebben dolgoznak a szükségesnél.

Vidékre a fővárosból is toboroztak felszolgálókat, szakácsokat, akik akár havi egymillió forintot is megkereshetnek a Balatonnál – mondta.

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint egy budapesti étteremben naponta 15-20 ezer forintot is elkérhet a takarításért egy 6-8 órában felvett munkavállaló.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában