Ország-világ

2021.06.04. 09:17

Baloldali politikusok zsebébe vándorolt a kistermelők pénze

Az ellenzék kifizetőhelye lett a budapesti nagybani piac: milliárdos osztalék, többmilliós bónuszok.

Jelentős, 1,131 milliárd forintos eredménnyel zárta a tavalyi évet a Budapesti Nagybani Piac Zrt. A napokban közzétett, nyilvánosan hozzáférhető, 2020-as üzleti évről szóló beszámolóból kiderül, hogy a járvány ellenére a nagybani nyeresége enyhén nőtt 2019-hez képest – írja a Magyar Nemzet.

A profitnövekedés meglepő, mivel a világjárvány miatt bevezetett tavalyi intézkedések átmenetileg – főként tavasszal – érdemben érintették a zöldség-gyümölcs ágazatot és megnehezítették az áruszállítást, ami főleg a nemzetközi értékesítőket érinthette. A fővárosi nagybani bevételét szinte teljes egészében a kistermelőknek bérbe adott árusítási hely díjából befolyó összeg teszi ki.

A több mint 1,1 milliárdos profitot az elmúlt évek gyakorlatát követve osztalékként a tulajdonosok kapják.

Az osztalék ugyanakkor 1,4 mil­liárd forint, a profiton felüli, közel háromszázmillió forintos összeg kifizetését az eredménytartalék növekedésével indokolva, annak terhére hagyták jóvá. A közgyűlés a piac igazgatóságának javaslatára erről még április közepén döntött, május közepéig pedig a kifizetést is teljesíteni kellett.

A nagybani legnagyobb részvényese 48,95 százalékos tulajdoni hányadával a fővárosi önkormányzat. A fennmaradó részvények jelentős része, 38,81 százaléka négy kft. tulajdonában van, amelyek közvetlenül vagy közvetve Futó Péter ingatlanfejlesztő nagyvállalkozó érdekeltségébe tartoznak.

Futó Péternek az egyes becslések szerint a százmilliárd forintot is elérő vagyonával stabil helye van az ötven leggazdagabb magyar listáján.

Baloldali kifizetőhely

A Budapesti Nagybani Piac Zrt.-ben évtizedek óta jelentős befolyással bíró Futó Péter nevéhez köthető számos olyan, jelentős volumenű ingatlanfejlesztés, mint a budapesti Corvin negyed.

A nagyvállalkozó emellett a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (Mgyosz) elnökeként jelentős befolyással bír az országos érdekegyeztetésben is.

Futó hagyományosan jó kapcsolatot ápol a baloldallal: a Gyurcsány-kormány idején már a régió egyik legnagyobb ingatlanfejlesztőjeként akart helyt adni az akkor tervezett kormányzati negyednek. Bajnai Gordon egykori kormányfő elhibázott válságkezelési javaslatainak pedig egyik legmeghatározóbb támogatója volt.

Az önkormányzati választásokat követően a Karácsony Gergely-féle városvezetés lecserélte a nagybani ötfős igazgatóságának és a hatfős felügyelőbizottságának tagjait. Ezeket a kulcspozíciókat a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Momentum politikusai szerezték meg.

Közülük több ismert baloldali politikus már a Demszky Gábor-féle városvezetés alatt fontos pozíciókat töltött be.

Nem meglepő tehát, hogy a baloldali politikusokkal feltöltött igazgatóság tagjai osztalékfizetésre tettek javaslatot, amelyet a közgyűlés, vagyis a Karácsony vezette önkormányzat és Futó képviselői elfogadtak.

Az igazgatóság emellett a tagjainak, valamint a felügyelőbizottsági tagoknak csaknem negyvenmillió forint összegben bónuszt is megszavazott 2020-ra, vagyis

a baloldali politikusok a bérükön felül fejenként mintegy három és fél millió forintos jutalomban részesültek a Covid–19-járvány kitörésének évében.

Közben a gazdák alig tudják kigazdálkodni a helypénzt, amit a zöldség- és gyümölcsárakban kell érvényesíteniük.

Egymásnak esett a baloldal

A Magyar Nemzet értesülései szerint az elmúlt hónapokban

komoly feszültséget szült a piac kulcspozícióinak betöltése a DK-s és a szocialista politikusok között.

Úgy tudjuk, a viszály hatására távozott tavasszal az igazgatóság korábbi elnöke, Bakonyi Tibor MSZP-s politikus, aki korábban Demszky Gábor főpolgármester helyettese volt. Bakonyit Simon Domokos Lajos váltotta.

Az Index korábbi összefoglalója szerint Simon Domokos Lajos az MSZP legfelsőbb köreinek bizalmasa, egyben a párt tanácsadója. Ez arra utal, hogy a szocialistáknak fontosak a nagybani vezetésében megszerzett, jól jövedelmező pozíciók megtartása.

A lakosság fizeti a számlát

A kistermelőknek ugyanakkor komoly kihívást jelent az árusítási hely díjának kigazdálkodása.

A milliárdos profitból a járvány miatt amúgy is nehéz helyzetbe került gazdák semmilyen támogatást sem kaptak, emellett továbbra sem sikerült felszámolni a nagybanin jellemző maffiaszerűen működő hálózatot és a zöldség-gyümölcs ágazat egészét hátrányosan érintő feketézést.

Az osztalékfizetés ugyan nem szabálytalan, de a kistermelők szerint etikátlan és aránytalan, mivel a jelentős terhet csak úgy tudják megfizetni, ha a felvásárló-nagykereskedők átláthatatlan árszabását beépítik a fogyasztói árakba.

Ez tehát azt jelenti, hogy

a baloldal politikusai, a baloldalhoz köthető üzleti kör gyarapodása és a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat tevőlegesen is hozzájárul a zöldség- és gyümölcsfélék magas árához, amit így a lakosság finanszíroz.

Ráadásul az árak emelkedéséért a baloldali pártok időről időre a kormányt teszik felelőssé.

Nagy István agrárminiszter korábban országgyűlési képviselői kérdésre adott válaszában kiemelte: a hazai zöldség-gyümölcs forgalom nyolc százalékát bonyolítja a budapesti nagybani. Ez lokálisan jelentős mennyiségnek számít, tehát érdemi hatással van a budapesti árakra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában