munkavállalás

2021.04.15. 10:10

Már igényelhető a havi 45 ezer forintos elhelyezkedési juttatás

Akár meg is háromszorozhatják eddigi keresetüket a Gazdaságvédelmi Alap forrásaiból csütörtökön induló „Közfoglalkoztatásból versenyszférába” program résztvevői – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az ITM közleménye szerint.

Bodó Sándor hozzátette: a félmilliárd forintos keretösszeg ezúttal 1-2 ezer közfoglalkoztatott elsődleges munkaerőpiacon történő elhelyezkedéséhez járulhat hozzá.

A program célja, hogy a megfelelő szakképzettséggel rendelkezők a közfoglalkoztatást maguk mögött hagyva a versenyszférában dolgozzanak tovább.

Ennek érdekében elhelyezkedési juttatásban részesülhetnek azok, akik a közfoglalkoztatási jogviszonyuk időtartamának lejárta előtt állást találnak a nyílt munkaerő-piacon.

Minél hamarabb lép ki valaki a közfoglalkoztatásból, annál több támogatáshoz juthat, hiszen a hátralévő időre utólag kapja meg a havi 45 600 forintot.

Elhelyezkedési juttatást kaphatnak a mezőgazdasági idénymunkát végző közfoglalkoztatottak is, naponta 2 ezer, egy hónapra tehát akár 62 ezer forintot is. A résztvevők nettó keresete így a minimálbérrel számolva mintegy 160 ezer forint lehet, a korábbi bevételük csaknem háromszorosa, amit a családi adókedvezmények még tovább növelhetnek.

Kiemelték, hogy hosszú távon csak új adófizető munkahelyek létrejöttével, ezek arányának növelésével valósítható meg a teljes foglalkoztatás. A kormány a korábbi években mintegy 17 ezer közfoglalkoztatott piaci alapú munkavállalásához nyújtott támogatást a programban.

A részletes dokumentáció a munka.hu oldalon érhető el. Kérelmet a helyileg illetékes kormányhivatalokhoz, a járási és fővárosi kerületi hivatalokhoz lehet benyújtani – olvasható az ITM közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában