Biztosítás

2021.01.18. 14:03

Beindult a kátyúszezon, ezek a leggyakoribb károk

A téli idővel beindult a kátyúszezon is, a kátyúkárok kétharmadát az első negyedévben jelentik a gépjármű-tulajdonosok – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Forrás: Shutterstock

A szervezet hétfői közleménye szerint a téli időjárás jelentősen megnövelte az országban található kátyúk számát, már százezres nagyságrendben fordulnak elő kockázatos úthibák a közutakon.

A kátyúkárok nagy része defekt, az ilyen esetek egy részében a felnit is javítani kell. Emellett gyakran előfordul, hogy a futómű is sérül, és szélsőséges esetben személyi sérülés is bekövetkezhet.

Kátyúbiztosítás hiányában az autósoknak az illetékes útkezelőnél kell bejelenteniük a kárt. Lakott területen kívül ez a Magyar Közút Zrt., míg lakott területen belül ilyen ügyekben az adott önkormányzat megfelelő szerve, illetve Budapest fő- és tömegközlekedési útjain a Budapest Közút Zrt. az illetékes.

Az elbírálás során ezek az útkezelők a nem megfelelően dokumentált kártérítési igényeket általában elutasítják, de esélytelenül próbálkoznak azok is, akik úthibára figyelmeztető jelzőtáblával ellátott útszakaszon szenvedtek ilyen balesetet jelezte a FBAMSZ.

A közlemény szerint a kátyúkkal kapcsolatos kártérítési igényeknek csak a felét fogadják el az illetékes útkezelők.

A tapasztalatok szerint kátyúbiztosítással jóval kedvezőbb a sikeres kárrendezések aránya közölte a biztosítási alkuszok szövetsége. Az előnyök között említették, hogy a kátyúbiztosítások egyes módozatai a figyelmeztető táblával jelölt útszakaszokra is fedezetet nyújtanak, az autósoknak nem kell kideríteniük az útkezelő kilétét, mert közvetlenül a biztosítójuknak jelentik a kárt, más biztosításokkal szemben pedig a térítést sem összegszerű, sem százalékos önrész nem terheli.

A megfelelő dokumentáció azonban ebben az esetben is fontos feltétel figyelmeztet közleményében a FBAMSZ.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában