Ország-világ

2020.07.06. 11:41

A válság ellenére sem nőnek a lakossági adóterhek

A többletterheket elsősorban a tőkeerős csoportoknak kell vállalniuk – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Izer Norbert hangsúlyozta, hogy Európában másutt általános adóemeléseket fontolgatnak a döntéshozók,

a magyar kormány viszont azt tartaná igazságosnak, ha a pénzintézetek és a jelentős piaci erőfölénnyel rendelkező kiskereskedelmi üzletláncok fizetnének többet.

A bankok járványügyi különadója, és a kiskereskedelmi különadó a kormány számításai szerint összesen 91 milliárd forinttal járulhat hozzá a válságkezeléshez – közölte az államtitkár, majd megjegyezte, hogy csaknem ugyanekkora összeg maradt a vállalkozóknál és a vállalatoknál az elmúlt hónapokban adókedvezményként. Július 2-ig a kiskereskedelmi cégek 11 milliárd forintot, a bankok 18 milliárd forintot fizettek be. A járvánnyal összefüggő közvetlen támogatások és a védekezési költségek elérték a 600 milliárd forintot, de a gazdaságvédelem ennél jóval nagyobb teher, összege az adókedvezményeket, a hitelmoratóriumokat, a hitel- és garanciaelemeket is beleszámolva a GDP 20 százalékára tehető – tette hozzá.

Izer Norbert kifejtette, hogy

a Magyarországon működő 35 ezer kiskereskedelmi vállalkozásból 2 ezret terhel különadó. Ennyien vannak, akiknek az éves árbevétele meghaladja a félmilliárd forintot.

A legmagasabb adósáv a 100 milliárd forint felettiekre, vagyis alig egy tucat társaságra vonatkozik. A kormány az uniós szabályoknak megfelelően döntött a kiskereskedelmi különadóról, hiszen az árbevételt terhelő sávos adózás az Európai Bíróság ítélete szerint nem korlátozza a versenyt – hangsúlyozta.

A bankok számára a többletteher nem ismeretlen, hiszen tranzakciós illetéket és bankadót is fizetnek, a hitelmoratóriummal pedig 2 ezer milliárd forintot hagytak a vállalkozásoknál és a háztartásoknál – mondta az államtitkár. Véleménye szerint

a járványügyi különadó előrehozott adófizetésnek tekinthető, hiszen 5 év alatt leírható a bankadóból.

Izer Norbert a gazdasági intézkedések kulcskérdésének nevezte a többletterhek méltányos elosztását. A kormány ugyanakkor – mint fogalmazott – azt is fontosnak tartja, hogy a válságkezelést széles társadalmi egyetértés övezze, ezért a különadókról a nemzeti konzultáción keresztül az emberek visszajelzéseit is várja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában