Járvány

2020.05.06. 13:20

Elhalasztja magyarországi gyárának megnyitását a BMW

Egy évvel későbbre halasztotta a debreceni üzem átadását a BMW, miután a nagy autógyárak nem kaptak ígéretet a német kormánytól állami támogatás bevezetésére, és így a piac újraélesztésére. Debrecent váratlanul érte a bejelentés, a város minden kötelezettségének eleget tett.

Teljesen váratlanul érte Debrecen városát a BMW bejelentése, amely szerint a vállalat egy évvel késlelteti új gyárának megnyitását Magyarországon – értesült a Magyar Nemzet. A város vezetése értetlenül áll a fejlemény előtt, mert a magyar fél – mind a kormányzat, mind a város – mindent megtett, ami a szerződések értelmében ráhárult.

A BMW negyedéves eredményeinek bejelentését követően jelezte, hogy több megszorító intézkedést hoz, miután a cég vezetőinek – közösen a Volkswagen és a Daimler képviselőivel – nem sikerült elérniük Angela Merkel kancellárnál, hogy rövid határidővel vezessenek be Németországban 4000 eurós autóvásárlási támogatást az elektromos és hagyományos belsőégésű motorokra egyaránt.

A bajor autógyártó és Debrecen tavaly szeptemberben írt alá szerződést az érintett terület megvásárlásáról. A beruházás értéke meghaladta az egymilliárd eurót, azt tervezték, hogy az új üzemben kezdetben évente 150 ezer jármű gyártására lesz kapacitás. A város mellett, az Észak-Nyugati Gazdasági Övezetben található 400 hektáros területen a legmodernebb autóipari gyártási technológiákkal, egy gyártósoron állítanak majd elő hagyományos és elektromos meghajtású autókat, és több mint ezer munkahely létrejöttével számoltak.

A BMW első negyedéves jelentése szerint jelentősen csökkentek a csoport autóeladásai, az értékesítési árbevétel viszont kissé nőtt, de az elért nyereség némileg mérséklődött. A világgazdasági visszaesés és az autópiaci forgalom várható csökkenése tükrében a konszern az idén eladásainak és eredményének jelentős csökkenésére számít. A személyautó-értékesítés egész Európában drámai módon esett vissza áprilisban, Spanyolországban 96, Olaszországban 98, Olaszországban 97 és Franciaországban 89 százalékkal kevesebb személygépkocsi kelt el, mint egy évvel korábban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában