ferihegyi repülőtér

2020.02.15. 11:31

Háromszázezer utast fogadott az új utasmóló egy hónap alatt

A Budapest Airport közleménye szerint az 1-es móló a nyári csúcsszezonra készül el teljesen. Az utasok a visszajelzések alapján már most rendkívül elégedettek a fejlesztéssel.

Az 1-es móló jelenleg öt állandó és egy ideiglenes beszállítókapuval üzemel, amelyek a korábbinál sokkal kényelmesebb várakozást tesznek lehetővé.

A móló beüzemelése óta elérhető publikus wifiszolgáltatás mellett már minden ülőpadba USB-s mobiltöltőt is beépítettek.

A beszállócsarnok digitális és statikus információs tábláit pedig a Budapest Airport folyamatosan finomhangolja az utasok még jobb kiszolgálása érdekében – közölték.

A korábbi alapszintű beszállítócsarnok helyén

megkezdődött az épület délkeleti szárnyának építése, amely újabb nyolc beszállítókapuval növeli az épület kiszolgálókapacitásait.

A második ütem átadásával összesen 11 500 négyzetméteresre növekszik a repülőtér schengeni forgalmát kiszolgáló utasmóló – tudatták.

A nyárra elkészülő szárny ugyanakkor nemcsak a forgalom hatékonyabb kezelését segíti elő, hanem egyúttal kellemes repülőtéri környezetet is biztosít az utasoknak: a központi csarnokban pihenő-és váróteret alakítanak ki, továbbá étel- és italvásárlási lehetőség és egy bolt is helyet kap benne. Ezen felül még három akadálymentesített mosdóblokk, valamint egy dohányzóterasz szolgálja majd az utasok kényelmét.

Az utasmóló megépítését teljes mértékben a Budapest Airport finanszírozza, mintegy 8,3 milliárd forintot fordítva rá – jelezték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában