mezőgazdaság

2019.11.13. 16:00

Beváltotta a reményeket a jégkármérséklő-rendszer

A gazdálkodók idén 37 ezer hektárra jelentettek be jégesőkárt, míg két évvel ezelőtt ez még meghaladta a 71 ezer hektárt.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos szóvivője, a szervezet Zala megyei elnöke, Süle Katalin szerdai sajtótájékoztatóján, Zalaegerszegen elmondta, hogy idén a mezőgazdasági károkon belül a jégkár aránya nem érte el a 13 százalékot, 2017-ben – amikor még nem működött a védekezési rendszer – csaknem 40 százalék volt.

Az elmúlt két évben gyakoriak voltak szélsőséges időjárási viszonyok, heves zivatarok alakultak ki. Az április 15-én elindított talajgenerátorok a szeptember végéig tartó védekezési szezonban Zala megyében 2018-ban 57, idén pedig 53 napon üzemeltek.

Az országban található 986 talajgenerátor közül 42 Zala megyében (6 automata és 36 manuális) működik.

„A nagyobb költséggel üzemeltethető automata generátort a nehezebben megközelíthető területeken helyezték el, míg a manuális generátorok telepítésének koordinátáit a meteorológiai szolgálattal együttműködve végzett felmérések alapján jelölték ki” – jelezte az országos szóvivő.

„A rendszer talajgenerátorai ezüst-jodid tartalmú hatóanyagot égetnek el, amely a feláramlással a felhőkbe jut és csökkenti a jégszemcsék méretét” – magyarázta Süle Katalin.

Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy

nincs olyan technológia, amellyel teljes mértékben kiküszöbölhető a jég.

Az országhatár felől érkező, jéggel teli zivatarfelhő, valamint a szupercellák ellen nem tudnak védekezni,

azt viszont garantálni tudják, hogy a legmodernebb, leghatékonyabb talajgenerátoros rendszer alkalmazásával a lehulló jégszemek mérete kisebb lesz.

Kitért arra is, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Agrárminisztérium által üzemeltetett országos jégkármérséklő rendszer bevezetésével a mezőgazdaságban több milliárdos kárt lehetett megelőzni, emellett a polgári, az ipari és az állami létesítményekben, ingatlanokban és ingóságokban is megóvták az értékeket.

A zalaegerszegi sajtótájékoztatón oklevelet adtak át a legjobb zalai megyei generátorkezelőnek, a Zalacsányban gazdálkodó Réti Zoltánnak.

Az ország teljes területét lefedő jégkármérséklő-rendszert a Vidékfejlesztési Program keretében, 1,8 milliárd forint uniós támogatással 2018 tavaszán építették ki. A rendszer működtetésére az Agrárminisztérium a Kárenyhítési Alapból évente 1,5 milliárd forintot biztosít az agrárkamara számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában