Helytállás

2023.06.04. 11:00

Magyar hajóorvos is részt vett a Titanic utasainak mentésében (videó)

Azt hihetnénk, a világ egyik legismertebb hajójának katasztrófájáról már mindent tudunk.

MW

A Titanic makettjét nézik érdeklődők a budapesti Komplexben (volt VAM Design Center) nyílt kiállításon 2017. július 19-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Máig sokan tekintenek úgy a Titanic 1912-es katasztrófájára, mint a XX. század egyik nagy rejtélyére, ugyanakkor a tényeket is rengetegen igyekeznek egyre jobban feltérképezni. Éppen ezért érdekes, hogy sokan nem tudják:

egy magyar orvos is segédkezett a mentésben

– írja a Bors.

Dr. Lengyel Árpád a luxusgőzös mentésére siető hajó, a Carpatia hajóorvosa volt. Történetét unokája, Völgyi Péterné Reich Márta elevenítette fel a HírTV Radar című műsorában, ahol elárulta: mivel mentőorvosi tapasztalata is volt a nagyapjának, ezért ő irányította a túlélők mentését.

A megmentett embereket fel kellett melegíteni, és a sérülteket ellátni. A dolgot nehezítette, hogy mind a 705 ember sokkos állapotban volt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!