Bulvár-celeb

2022.12.09. 11:05

Ez volt a titka a bükki füvesember hosszú életének

Szabó Gyuri bácsi 94 éves korában, családja körében aludt el örökre múlt vasárnap. Gyógyszert sosem szedett, de a gyógynövényeit rendszeresen használta.

Forrás: MTVA

Azt hittük, örökké fog élni, egészsége rendíthetetlen volt. December 4-én, vasárnap délután azonban örökre lehunyta szemét a bükki füvesemberként ismertté vált Szabó György. Még 90-es éveiben is heti hét napot dolgozott.

Kilencvennégy tevékeny esztendőt élt, és soha nem veszítette el a derűjét. Mi volt a titka? Hogyan őrizte meg erejét, egészségét? Négy évvel ezelőtt beszélt erről a Ripostnak. Az egyik titka az volt, hogy nemcsak másoknak ajánlotta, maga is rendszeresen fogyasztotta a gyógyteákat.

„Galagonyateát mindennap virágos ágvégből, a szív és az érrendszer karbantartására. Szintén mindennap iszom csipkebogyóteát a C-vitamin pótlására és kakukkfűteát.

Háromnaponta iszom a diólevélteát, ami jó gyulladáscsökkentő, és ahogy a nagyanyám mondta, sűrűvérűség ellen. Aztán két-háromnaponta fürtös mentát, vagy ahogy mi hívtuk, lómentát, ami, ahogyan kitapasztaltuk, jó narancsbőrre is, de én nem azért iszom, hanem mert fertőtleníti a torkot, jó a megfázás, vírusfertőzés megelőzésére. Ugyancsak nem mindennap, de rendszeresen iszom a tejoltógalaj-teát a vese és a nyirokrendszer működésének megsegítésére, mezei katángot a máj, az epe és a bél jó működése érdekében, kisvirágú füzikét a prosztata miatt. Egy héten kétszer fogyasztom az egynyári ürömből készült teát.”

Gyógyszert nem szedett, de nyolcvanéves korában azt mondták neki, magas a vérnyomása. Gyógyszert akart felírni az orvos, de aztán kompromisszumot kötöttek.
„Rendszeresen járok ellenőrzésre a háziorvosomhoz – számolt be 2018-ban. – Nyolcvanéves koromban szólt, hogy magas a vérnyomásom, 180/90. Mondtam neki, hogy én nem találom magasnak, mert nekem a nagyanyám úgy tanította, hogy a felső érték száz, plusz ahány éves vagyok, így a 180 éppenséggel rendben van. De az orvos azt válaszolta, ma ezt másképpen gondolják, és inkább írna gyógyszert. Arra kértem, ne tegye, úgysem váltanám ki, de majd gondom lesz a vérnyomásomra, visszajövök fél év múlva.”

Visszament, 140/70 volt a vérnyomása. Attól fogva rendszeresen mérte, rendben volt.

 

„Elküldött EKG-ra is, hogy nézzük meg a szívemet. Azt mondták, olyan, mint egy ötvenévesé. Nyolcvanöt éves koromban újra elmentem szívvizsgálatra, akkor megállapították, hogy most már olyan, mint egy húszévesé. Öt év alatt harminc évet fiatalodott a szívem! Nem én mondom, az EKG mutatta ki” 

 

– mondta büszkén négy évvel ezelőtt.

Arról, hogyan sikerült levinnie a vérnyomását, ezt mondta:

„A galagonya szabályozza a szívritmust, megnyugtatja a szívideget, rugalmasan tartja a szívizomzatot és kitakarítja az ereket. Esténként egy deci vörösbort is iszom, ez jót tesz a szívkoszorúérnek. Ez már nem csak népi bölcsesség, a kardiológus is ezt tanácsolta, tudományosan bizonyított. Egy deci, nem több, és jó minőségű legyen. 

 

Aztán egészségesen tart a mozgás is: ma is mindennap járom az erdőt és a földeket, hogy lássam, éppen mi nő, hogyan dolgoznak a gyógynövényekkel. Menni kell völgybe le, hegynek föl, mire kiérek a dióültetvényhez meg vissza, annyi, mintha öt kilométert gyalogoltam volna. Azt mondta a kardiológus, egy emelet lépcső oda-vissza egy kilométernek felel meg, így lehet számolni”

 

– mondta annak idején Gyuri bácsi – írja a Bors. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!