Mindene a színpad

2022.06.25. 17:45

Nem hallgat az orvosra, kockáztat Marics Peti

A Sztárban sztár szereplőjének pihentetnie kellene a hangszálait, de nem tudtak vagy nem akartak lemondani minden fellépést, aktív a ValMar. Az Úristen 16 millió megtekintésnél jár, nem akarják kihagyni a nyári bulikat.

"Az életünk a show, a zene, a szívünk kétszeres lendülettel vinne. Most azonban nem lehet, nincsenek kiskapuk. Mindig őszinték voltunk hozzátok, most is azok leszünk: Petinek hangszalag csomója van, amely jelenlegi fázisában, orvosi szakvélemény alapján a hangszalagok pihentetésével kezelhető. A döntés egyetlen célt szolgál - azt, hogy még sok-sok fellépésen legyen alkalmunk közösen találkozni a későbbiekben" - állt a csapat közleményében pár nappal ezelőtt.

Meg kellett értenünk azt, hogy vannak helyzetek, amiben a kisebb rosszat választjuk, a súlyosabb következmények helyett. Őszintén reméljük, hogy a következő közel 4 hét elegendő lesz ahhoz, hogy utána még magasabb fordulatszámon folytathassuk együtt. A jövő héten találkozhattok még velünk három sajtóeseményen, majd ezt követően, reményeink szerint július 13-tól újra a színpadon is - tették hozzá.

Az énekes az orvosa javaslatára kapcsolt kímélő üzemmódra, de úgy tűnik, hogy nem veszi elég komolyan az utasítást - vette észre a Bors. A ValMar ugyanis péntek reggel élő koncertet adott az Európa Hajón, rádióadásban jól lehetett hallani, hogy a srácok a tőlük megszokott teljes erőbedobással nyomták a bulit, vagyis minden volt, csak hangszálkímélés nem. A csapat most vasárnap is színpadra lép.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában