Ezért is fontos a maszk

2021.12.14. 15:04

Súlyos influenzajárványra számítanak idén

A koronavírus-fertőzés terjedését segítheti elő, amely az influenza miatt legyengült szervezetet könnyebben megtámadhatja, de ez fordítva is igaz.

Egy-két héten belül berobbanhat hazánkban az influenzajárvány, amely a szakemberek szerint durvább lesz, mint az elmúlt években. Ez nem egy jóslat, hanem annak a következménye, hogy a pandémia miatt az elmúlt két évben nem a szokásosan zajlott az influenza szezon.

– A magyar lakosságnak általában a 15-20 százaléka fertőződik meg influenzavírussal. Tavaly ez az arány gyakorlatilag nulla volt, 

idén azonban az előrejelzések szerint 30-40 százalékra is ugorhat – hívta fel a figyelmet Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának nyugalmazott vezetője.

– Közismert, hogy az influenzavírus évről évre mutálódik. A legutolsó mutánsvariáns azonban tavaly alig talált „áldozatot", ezért nagyon kevés emberben alakult ki védettség ellene, így most a már akkori, sőt az azóta kialakult újabb mutáns is tömegével talál fogékony szervezetet a fertőzésre. A szakértők becslése szerint

 

a szokásoshoz képest 50 százalékkal nagyobb esetszámra kel számítani 

 

– olvasható a Normafa Gyermekrendelő Facebook-oldalán. A Metropol szerkesztősége nem elégedett meg ennyivel, egy orvost is felkeresett a témában.

Ha az influenzától legyengül a szervezet, más vírusokkal szemben is kiszolgáltatottabb lesz

Forrás: Shutterstock

 

Főbb különbségek az influenza és a koronavírus között

 

A koronavírus sokkal fertőzőbb az influenzánál. Ha egy influenzás és egy koronavírusos embert beengedünk ugyanabba a tömegbe, majd lekövetjük a fertőzötti láncát 10 kontaktuson át, akkor végeredményben 56 influenzás és 2000 Covid-fertőzött lesz közöttük.

Az influenza lappangási ideje 1–4 nap, a koronavírusé akár 14 nap is lehet.

Az influenzások átlagosan 2 százaléka, míg a Covid-betegeknek 19 százaléka kerül kórházba.

Az influenza halálozása kevesebb mint 0,1 százalék, a Covid-betegség 3,4 százalék (WHO-adatok).

 

Egy-két héten belül látjuk, mi vár ránk

 

– Az influenzajárvány intenzitása minden évben más és más, tehát évente változhat – mondta a Metropolnak Bense Tamás. Az orvos a lapnak azt is elárulta, hogy sehol nincs még járvány, de sok országban már jelentkezett a vírus. Hazánk jelenleg gyűjti az adatokat a szomszédos országokból.

– Ebből már egy-két héten belül látni fogjuk, mi vár ránk. Szerintem december végére vagy január elejére érkezik meg teljes intenzitással Magyarországra – tájékoztatott a szakember, aki kiemelte, hogy

 

Az influenza is jelentős problémákat okozhat, mert nagyon legyengíti a szervezetet. 

– Ha valaki felépül a koronavírusból, az utána könnyebben lehet a legyengült immunrendszere miatt influenzás, és ez fordított esetben is igaz – mondta.

Koronavírus és influenza elleni oltást egyszerre is be lehet adatni

 

– Most az oltásellenesek körében tombol a vírus – mondta a doktor, aki hangsúlyozta, hogy mindkét vírussal szemben nyugodtabbak lehetnek az oltottak.

– Minden esetben az oltottak járnak jól. A koronavírus-oltásra állandóan itt van az idő; aki még nem szánta rá magát, azokat vegyék rá az ismert szomorú példák. Vegyék fel az influenza elleni oltással együtt. Ráadásul a helyzet azért lesz egy picit bonyolultabb, ha beüt az influenzajárvány is, mert

 

a koronavírus és az influenza hasonló tünetei miatt nehezen megkülönböztethető egymástól

 

– fejezte be az orvos.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában