Bulvár-celeb

2021.06.19. 06:04

Már biztos, hogy évekre védett lehet, aki fertőzés után kap oltást

A napokban a Nature tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint hosszabb ideig, akár évekig lesz védett az aki, beoltatta magát miután átesett a fertőzésen. A remek hírt Kemenesi Gábor pécsi virológus osztotta meg.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

Megjelent a legfrissebb tanulmány a Nature c. szaklapban a koronavírus elleni védettségről, melyből kiderült: minimum 12 hónapra védett az, aki átesett már a fertőzésen. Ha pedig erre még oltást is kap, akkor gyakorlatilag évekre, de egyes szakemberek szerint akár egy életre védetté válhat – írja a Bors.

A sejtjeink emlékeznek a vírusra

Az egyik legfontosabb dolog a védettség kialakulásának tekintetében, hogy a szervezetünk a fertőzés legyőzését követően ún. „memória sejtek”-et gyárt, és ezek fokozatosan szaporodnak, így gyakorlatilag idővel egy igen erős és komoly védelmi arzenál fejlődik a testünkben. A szervezetünk termel még a vírus más része ellen is antitesteket, ám ezek egyrészt nem is eléggé erősek, nem mutatnak megfelelő védelmet, másrészt a számuk idővel folyamatosan csökken.

A fertőzésen átesettek 93%-nál még egy év után is tökéletesen emlékszik a szervezet a tanulmány eredményei szerint, azaz védettek.

A betegség utáni oltás segíti a szervezet munkáját

Ugyan a sejtjeink emlékező képessége elég hosszú, de úgy fest: 12 hónap után már ez is elkezd csökkenni. Viszont azok, akik erre oltást kaptak, extra védettségre tesznek szert, gyakorlatilag segíti az immunsejtek munkáját.

Amikor a vírus megfertőz bennünket, a vírus minden egyes fehérjéje, sőt minden egyes fehérjeszakasza ellen külön specifikus ellenanyagot, és az ezt felismerő T-sejteket gyárt. A tüskefehérje egy kis szakaszát ismeri fel. A memória sejtek fertőzésre ráoltás során azokat a memóriasejteket sokszorozzák meg, ami a tüskefehérjét ismeri fel

– magyarázta a folyamat lényegét Prof. Tóth Sándor virológus.

Aki beteg volt, sokkal tovább védett lehet az oltás után
Fotó: Shutterstock

A mutánsok ellen is erősebb így a védettség

Akik átestek a fertőzésen és oltásban is részesültek, a tanulmány szerint a mutánsok széles skálája ellen, hosszútávon védettek lehetnek – ez azt jelentheti, hogy a vakcinák új variánsokhoz történő módosítását sem kell túl gyakran elvégezni. A tanulmányban ezt az Alfa, Béta, Gamma és Iota variánsokkal erősítették meg.

Az egész vírust tartalmazó oltás lehet a tuti

Prof. Tóth Sándor virológus a téma kapcsán a Borsnak elmondta:

Ha az elölt vírust tartalmazó vakcinával történik a ráoltás, mint pl. a Sinopharm vagy az indiai Covaxin, akkor két típusú oltás felvételével az új, még nem ismert mutánsok ellen is védettek lehetünk.

Az új indiai variáns kórházi kezelést igénylő, súlyos kórlefolyása ellen a hazánkban jelenleg alkalmazott oltások mindegyike véd

– fejtette ki a magyar professzor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában