haon-sportoldal

2011.11.11. 16:14

Hajdúsági belharc a „Tiszában”

Létavértes - A negyedik helyezett Hajdúszoboszlóhoz látogat az ötödik pozícióban lévő Létavértes.

Létavértes - A negyedik helyezett Hajdúszoboszlóhoz látogat az ötödik pozícióban lévő Létavértes.

A múlt heti, Tiszakanyár elleni ütközete után újabb rangadó vár Sándor Csaba alakulatára. A létaiak az utóbbi három fordulóban élcsapatok ellen ikszeltek, de mesterük szerint mindháromszor benne volt a gárdában a győzelem, és ezúttal, Szoboszlóban is arra törekednek majd, hogy győztesen hagyhassák el a játékteret.

– Mondhatjuk, hogy ismerjük ellenfelünket, tudjuk, mit várhatunk a szoboszlóiaktól, egy jó kis meccsre számítunk a jó erőkből álló másik hajdú–bihari egylet ellen. Riválisunk az elmúlt körben diadalmaskodott, de fiatal játékosaimban buzog a bizonyítási vágy, jó focival szeretnénk megszerezni a három pontot. Nagy Tamás még a múltkor a hajlítójára kapott egy rúgást, de ezen a héten már teljesértékű munkát tudott végezni, így rá már számíthatok, Engel Alex, és Suskó Ádám játéka még kérdéses, de elegen vagyunk, így olyanok is szerephez juthatnak, akik eddig kevesebbszer mutathatták meg, mit tudnak – tudtuk meg Sándor Csabától, az NB III. Tisza–csoportjában szereplő fiatal létavértesi együttes trénerétől.

HBN–SZADÓ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!