haon-sportoldal

2011.09.09. 14:08

Alig várják, hogy pályára léphessenek

Az NB I/B. Keleti csoportjában mutatkozik be szombaton a nánási férficsapat.

Az NB I/B. Keleti csoportjában mutatkozik be szombaton a nánási férficsapat.

Újoncként indul az NB I/B. Keleti csoportjában a Hajdúnánás-Robzol 2000 KSE férfi kézilabdacsapata, miután NB II-es teljesítményével kivívta a jogot a magasabb osztályban való részvételre. Az együttes hathetes felkészülési időszak végén várja a szombati rajtot, amikor – hazai pályán – a Cegléddel néz szembe.

– Az előre eltervezett munkát sikerült megvalósítanunk – mondta el a Napló érdeklődésére Hadas Sándor, a nánásiak edzője. – A hathetes felkészülés során minden nap edzettünk, még augusztus 20-án is – tette hozzá.

– Az NB I/B-ben rutintalan együttes vagyunk, a legfontosabb célunk „bentragadni” ebben az osztályban. A magasságot és a testtömeget tekintve minden csapat előttünk jár, mi ezt gyorsasággal próbáljuk majd kompenzálni – jegyezte meg a mester.

Öt edzőmérkőzést játszott a gárda az elmúlt hetekben, a Hajdúböszörmény, a Nyíregyháza, a Bőcs, a Balmazújváros és a Tiszavasvári voltak az ellenfelek. Az alacsonyabb osztályúak ellen győztek, a többiekkel szemben zömmel egy-két gólos vereséget szenvedtek, a Balmazújváros pedig öt találattal sezerzett többet náluk – tudtuk meg.

– Volt, amivel elégedett voltam, de akadtak hiányosságok is, ezeket igyekszünk orvosolni – mondta el a felkészülési találkozókról Hadas Sándor.

Az alakulat több új játékossal erősített az előttünk álló idényre. Tiszavasváriból érkezett Pisák Tibor, a Gyöngyösből kettős játékengedéllyel a tanulmányait a Debreceni Egyetemen megkezdő Mák Szabolcs. A Balmazújvárosból két kapus – Kovács Zsolt és Oláh Zoltán – kölcsönben szerepelhet náluk, valamint Mándi Krisztián is a Hajdúnánást segítheti játékával.

– A kézilabdázóink többsége 19-22 éves, vagyis nagyon fiatal csapatról van szó – fűzte hozzá a szakember.

A nyitó fordulóban nem lesz könnyű dolga a hajdúnánási együttesnek, hiszen a Cegléd látogat hozzájuk, a mérkőzés szombaton 17 órakor kezdődik.

– Az NB I/B. egyik meghatározó csapata, mely tavaly bronzérmes lett – mondta az aktuális ellenfélről Hadas Sándor.

– Majdnem ugyanaz a játékosállománya, mint az elmúlt idényben, s összeszokottságuk miatt helyzeti előnyben vannak hozzánk képest. Nem lesz egyszerű feladat... Az NB I/B-ben egyébként is magasabb hőfokon játsszák a kézilabdát, igyekeztünk készülni erre. A csapat nagy izgalommal várja a második vonalban való szereplést, nagyon szerettek volna az NB I/B-ben játszani a fiúk, ennek megfelelő a várakozás részükről, alig várják, hogy pályára léphessenek – hangsúlyozta a mester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!