haon-sportoldal

2011.09.23. 16:45

A böszörményiek a DEAC ellen javítanának

Két, vereséggel zárult meccs után sikerre készül az NB III-as Hajdúböszörményi TE.

Két, vereséggel zárult meccs után sikerre készül az NB III-as Hajdúböszörményi TE.

Az NB III. Tisza-csoportjának hatodik fordulójában sem maradunk hajdú-bihari párharc nélkül – szombaton 15 órától az újonc DEAC-Szertár Sportbolt csapatához látogat az átalakult Hajdúböszörmény. A két gárda az eddigi öt bajnoki összecsapása során egyaránt hét-hét pontot szerzett, ráadásul ugyanolyan mérleggel állnak, vagyis két győzelem, egy döntetlen és két vereség szerepel mindkét együttes neve mellett. Ezen a hét végén kiderül, mire mennek egymással az eddig hasonlóan produkáló csapatok.

– Az elmúlt két találkozónkon kapott pofonokat szeretnénk végre elfelejteni, a debreceniek ellen mindenképpen javítani akarunk statisztikánkon. A nyáron egy edzőmérkőzés keretében már találkoztunk a DEAC-cal, akkor egy agresszív, motivált fiatalokból álló csapatot ismertem meg, akik ellen, úgy gondolom, nem lesz egyszerű nyerni, de mindent megteszünk majd a siker érdekében. Tóth Csaba nem játszhat szombaton, mivel eltiltását tölti, illetve apróbb sérülések előfordulnak néhány játékosnál, de hiszem, hogy ezen a derbin javítani tudunk! – bizakodott Lajos Ferenc, a HTE vezetőedzője.

SZADÓ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!