Hajdú-Bihar

2013.02.11. 13:14

Adóellenőrök csaltak ki milliókat

Debrecen - A vádlottak fiktív vizsgálat révén „vágtak meg” szabolcsi vállalkozókat.

Debrecen - A vádlottak fiktív vizsgálat révén „vágtak meg” szabolcsi vállalkozókat.Jogerősen hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás bűntettében marasztalta el a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla hétfőn azokat a nyíregyházi adóellenőröket és bűntársaikat, akik több szabolcsi vállalkozó és gazdasági társaság ellen kreáltak fiktív vagyonosodási vizsgálatot, majd jó pénzért „elintézték”, hogy azoknak ne legyen a sértettekre nézve hátrányos következménye.

Az Apeh regionális igazgatóságánál korábban adóellenőrként dolgozó B. Attila és G. Péter 2007 júniusa és 2008 januárja között kerestek meg tehetős, zömében nyíregyházi vállalkozókat azzal, hogy vagyonosodási vizsgálat indult ellenük, s az adókötelezettséget érintő célvizsgálatot nekik kell elvégezni. A vállalkozók kiválasztásában vádlott-társaik segítették őket, akik nem Apeh-dolgozók voltak. Köztük egy ügyvéd, akit a bíróság a bűncselekmények miatt – immár jogerősen – öt évre eltiltott hivatása gyakorlásától.

Milliókat tettek el

A tényállás szerint a bűnelkövetők első áldozatukat 2007 nyarán keresték meg, és három részletben összesen 2 millió forintot szereztek meg a gépkocsik behozatalával is foglalkozó dinnyetermesztőtől. A következő „ügyféltől”, egy házaspártól 4 millió forintot kértek az adóügyi eljárás „kedvező” kifutása érdekében, végül az összeg felét át is vették. Többek között egy autószerelő-vállalkozótól és egy gépjármű-alkatrész kereskedelemmel foglalkozó betéti társaságtól 3-3 millió forintot szereztek meg, utóbbi esetben a harmadrendű vádlottként szereplő ügyvéd negyedmillió forintot kért a „közvetítésért”. A sértetteket minden alkalommal tévedésbe ejtették, hiszen a vagyonosodási vizsgálatok elindulását is maguk a vádlottak találták ki.

Bár a táblabíróság több ponton változtatott az első fokon eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság ítéletén (főként a bűncselekmények minősítésén), a kiszabott büntetésekhez nem nyúlt. Az ötödrendű vádlott, M. Péter büntetése már első fokon jogerőssé vált.

HBN


A büntetések

B. Attila – 4 év 6 hónap börtön, 1 millió forint büntetés

G. Péter – 3 év 8 hónap börtön, 1 millió forint büntetés

Dr. Ú. Zsolt Zoltán – 3 év börtön, 5 év ügyvédi foglalkozástól eltiltás, 500 ezer forint büntetés

S. Ferenc Zsolt – 3 év 6 hónap börtön, 700 ezer forint büntetés

M. Péter – 2 év börtön 3 év próbaidőre felfüggesztve, 500 ezer forint büntetés

P.csaba – 2 év 10 hónap börtön, 500 ezer forint büntetés

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!