Hajdú-Bihar

2011.09.07. 07:13

Nézőpont: Nyertesek

<em>Üde színfoltja volt a Hajdú Volán Zrt.-nél tartott sajtótájékoztatónak, amikor a közbeszerzési pályázaton nyertes két cég vezetője a másikról csak jót feltételezve örömmel nyugtázta a maga sikerét.</em> <strong>Égerházi Péter jegyzete</strong>

Üde színfoltja volt a Hajdú Volán Zrt.-nél tartott sajtótájékoztatónak, amikor a közbeszerzési pályázaton nyertes két cég vezetője a másikról csak jót feltételezve örömmel nyugtázta a maga sikerét. Égerházi Péter jegyzete

Előzmény, hogy a közlekedési társaság négy részre bontotta az elvégzendő feladatokat, melyekre három komoly pályázó jelentkezett. Mint a már említett cégvezetők elmondták, maguk is többre pályáztak az elnyert kettő-kettőnél, de ennek ellenére rendkívül korrekt elbírálásnak lehettek tanúi, köztük az alacsonyabb árajánlat döntött. S, ami nem elhanyagolható, mindkét kivitelező „hazai” vállalkozás.

Mindez fel sem tűnhetne, ha mindenhol ilyen magától értetődően mennének a dolgok. Ha a szappanoperai hosszúságú villamostenderek ismeretében nem szoktunk volna hozzá, hogy a vesztesek nem nyugszanak bele a másik győzelmébe.

Hogy azoknál sokkal nagyobb a tét, és nem is magyarok? Na és? Az üzlet mindenhol és minden szinten az. Az üzleti magatartás viszont más tészta. Igazságtalan lenne persze csak a „tujabizniszt” ellenpéldaként felhozni, mert kisebb tétre és befutóra is történnek hasonlók hazánkban. Ritka, hogy a volánoshoz hasonlóan, mindenki – a megbízó is – nyertesnek érezze magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!