Hajdú-Bihar

2011.08.23. 23:54

Bagamér: Rendőri beavatkozásba torkolt

Bagamér - A romák szerint értelmetlen volt a kommandós akció, ezért feljelentést tettek. 

Bagamér - A romák szerint értelmetlen volt a kommandós akció, ezért feljelentést tettek. 

Egyelőre nem tudható pontosan, mi is történt hétfőn este a Kinizsi utcában, ahol a HAON tudósítója másnap még mindig háborgó romákkal találkozott. Elmondásuk alapján feltételezhető, hogy az utcabéli egyik család hangoskodása miatt érkeztek ki járőrök a születésnapot tartó házhoz.

- Az egyik gyermek születésnapját tartották éppen, hangosan hallgatták a zenét, ezért valaki kihívta a rendőröket – emlékezett vissza Kanalas Károlyné. Mint mondta, a férje két öccse szóváltásba keveredett a rendőrökkel, állítólag ölre is mentek, majd újabb rendőrök érkeztek. Addigra azonban már összeszaladt a környék, mert nem tudták elképzelni, hogy mit keres ott az a sok egyenruhás.

Átadta volna öccseit

– A férjem mondta a rendőröknek, hogy nem kell a baj, hiszen a ház tele van apró gyerekekkel, segít kihozni onnan a rendbontókat. Így is történt, a két fiú kijött a házból, az uram meg mondta a rendőröknek, hogy bilincseljék meg és vigyék el őket. A rendőr viszont, amelyikkel összeverekedtek azt mondta, hogy takarodjanak vissza a házba, és zárkózzanak be, mert majd ők elintézik az ügyet – folytatta Kanalas Károlyné.

– Ezután érkeztek meg a kommandósok, akik rájuk törték az ajtót, betörték az ablakokat és befújtak gázzal. Úgy cibálták ki az embereket, nem érdekelte őket, hogy gyerek vagy nő, a földre teperték mindannyiukat. Volt köztük egy terhes asszony is, meg vagy tíz kisgyerek. A nagy sikoltozásban vette észre az egyik asszony, hogy nincs meg az ötéves gyereke, úgy szaladt vissza a házba az egyik kommandós, majd a karjaiban hozta ki a gáztól elájult kicsit – mesélte zaklatottan az asszony.

Jegyzőkönyvezték a bagaméri túlkapást

– Ezt nem fogjuk annyiban hagyni, ez egyértelműen túlkapás, rendőri bosszú volt, mert lett volna a romák részéről együttműködési szándék a békés megoldásra, így semmi értelme nem volt kihívni a kommandósokat – közölte a helyszínre érkező Balog Kálmán, a debreceni Lungodrom elnöke. Az este folyamán jegyzőkönyvet készítettünk, amelyet csatolni fogunk a feljelentésünkhöz. Könnygáz hatása miatt több gyermek és felnőtt is kórházban van megfigyelésen, a rendőrség pedig nyomoz az ügyben - summázta a keddi nap fejleményeit Balog Kálmán.

Szúró-vágó eszközökkel

Hétfőn 21 órakor a Kinizsi utcára egy családi házhoz, a közterületi szolgálatot ellátó rendőrök csendháborításhoz érkeztek. Az intézkedést megkezdő járőrökkel szemben az ott lévők támadólag léptek fel, feléjük különböző szúró-vágó eszközöket dobáltak. Az egyik személy, egy rendőr irányába fejszével sújtott, melynek következtében a bal lapockáján 8 napon belül gyógyuló vágott sérülése keletkezett. Az intézkedő járőrök, a Készenléti Rendőrség munkatársainak segítségével elfogták az elkövetőket, akikkel közösen hét személy előállításra került a Vámospércsi Rendőrőrsre. Ellenük a Debreceni Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetése miatt őrizetbe vételük mellett indított büntetőeljárást – tartalmazza a megyei főkapitányság által kiadott közlemény.

HAON,HBN-MI,ÉP

Ellátás rendőri kísérettel

A mentők ügyeletesétől kapott információ szerint hétfőn 8 perccel este fél tíz után kaptak riasztást tömegverekedésről a bagaméri Kinizsi utcára. A helyszínről 2 felnőttet és 2 gyereket a Kenézy-kórház traumatológiai osztályára, 5 gyermekkorú személyt pedig a Gyermek Klinikára szállítottak. Szentgyörgyi János a Kenézy sajtószóvivője elmondta, két egyaránt 34 éves férfit és nőt, valamint egy 17 éves fiút láttak el 8 napon belül gyógyuló hámsérülés miatt, majd a rendőri kísérettel távoztak a kórházból. A klinikáról – a rendőrségre hivatkozva – nem adtak információt.


Bagamér - A romák szerint túlzottan brutálisan léptek fel a kommandósok.

Születésnapi bulinak indult, kis híján tömegverekedésig fajultak a dolgok Bagaméron, ahol rendőri bosszúról és túlkapásról beszélnek a bagaméri romák, a településen történt atrocitás kapcsán. Szerintük ugyanis a rendőri fellépés túlzottan brutális és indokolatlan mértékű volt a Kinizsi utcán, hiszen a beavatkozás során használt könnygáztól több gyermek is kórházba került.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!