Hajdú-Bihar

2011.07.13. 17:37

Erdélyi és debreceni gyerekek találkozói a Rotary táborban

Debrecen - Harmadszor rendeztek nemzetközi Rotary tábort Debrecenben.

Debrecen - Harmadszor rendeztek nemzetközi Rotary tábort Debrecenben.

Debreceni alapötletként 2001-ben fogalmazta meg a helyi és néhány erdélyi (Bánffyhunyad, Lugos, Nagyvárad) Rotary Club (RC), hogy – váltakozó helyszínnel – évente nyári tábort szerveznek 13-14 éves iskolások számára. A 2002-es debreceni indulás sikere megalapozta a továbbiakat, s nagyon kedvező visszhangú nyári rendezvények jellemezték az elmúlt éveket. A sikeres programhoz pár éve csatlakozott a Margitta RC is. Immár harmadik alkalommal – idén július 10-17. között – a Debrecen RC, a jubileumi, a tizedik „Barátsággal Egymásért” Nemzetközi Rotary Tábor szervezője a házigazda.

Az erdélyi városokból 19 diák érkezett, s 4 tanuló képviseli Debrecent. A gyerekek meglátogatták a botanikus kertet, az állatkertet, a vidámparkot, a Nagytemplomot, a Tímár házat, s egy hortobágyi kirándulásnak is részesei voltak. A tábor elhelyezésében az Orvostudományi Centrum segített, a város pedig lehetővé tette az ingyenes utazást a villamoson. A felügyeletet lelkes romániai és debreceni pedagógusok biztosítják, a tábor életét Milota Emese, a Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskola tanára irányítja.

– A tudatosan szervezett program mellett bőven van lehetőség játékra, sportra, személyes barátságok kialakítására, segítve egyúttal a magyar-román kapcsolatok fejlesztését, elmélyítését – tájékoztatott a „Barátsággal Egymásért” Program (melynek meghatározó része a nemzetközi nyári Rotary tábor – vezetője, dr. Mikita János, a Debrecen Rotary Club tagja.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!