2007.10.20. 07:50
Csendesen, nyugodtan, sok parkkal
<p>Váncsod – A községet jelenleg 1247-en lakják – tudom meg Bogáti Károly polgármestertől, aki azonnal hozzáteszi: így hát önálló az önkormányzat, önálló a jegyző. Úgy tudja, 1961-ben 1700, 1985-ben 1400 főt számláltak Váncsodon.</p>
Azóta tart a fogyatkozás, ami a bihari falvakban ismert és tapasztalt tendencia, bár itt azért nem beszélhetünk tragikus apadásról. Egyik-másik község lakossága ugyanis az elmúlt 15-20 évben a felére csökkent. Ennek a legfőbb oka a munkahelyhiány. A helyi termelőszövetkezet valamikor 240 embert foglalkoztatott, az utód, a Rákóczi Gazdaszövetkezet most mintegy 20 embernek ad megélhetést. Egy időben sokat jelentett Berettyóújfalu 15 kilométeres közelsége, az Elzett és a tejporgyár munkaerő-szükséglete, megszűnésük óta nincs a szomszédságból előny. A községben főleg mezőgazdaságból élnek az emberek, van három nagyobb mezőgazdasági vállalkozó is, 300-400 hektáron gazdálkodnak, de ők is csak 2-3 embert foglalkoztatnak. Korábban ennyi föld 80 főt is eltartott. Azon kívül van öt kereskedelmi, három vendéglátó egység, ők adnak kenyeret néhány embernek.
Társulásban
A foglalkoztatási gondok ellenére az intézményhálózat kielégítőnek látszik. „2007. szeptember 1-je óta iskolánk társult intézmény, Hencida község iskolája a gesztor. Nálunk 17 tanuló maradt, az első osztály kivételével a 2-3-4. összevont osztályok. Az óvodánk is társult intézmény, jelenleg 40 gyerek népesíti be, teljes ellátást tudnak biztosítani. Akár 50 gyerek számára is lenne hely.” A polgármester szíves kíséretével itt látogatást tettünk, Fónyad Gézáné vezető óvónő, aki 34 éve szolgálja az óvodapedagógiát, fogadott bennünket. Éppen csak bepillantottunk az óvoda életébe, ahol az ebédhez készülődtek, már meg voltak terítve a kis asztalok, de odakint még vidáman játszottak, szaladgáltak a kis lurkók az őszi napsütésben.
Kicsi a kártyapénz
Az egészségügy kerül szóba. „Önálló orvosi körzettel rendelkezünk, az orvos Bakonszegről jár át mindennap. Van orvosi rendelő, orvosi lakás, de évek óta csak helyettesítéssel tudjuk megoldani az egészségügyi alapellátást. Módszeresen hirdetjük az orvosi állást, de nincs jelentkező, mert kicsi a kártyapénz. Az orvos hetente négy napon délután 1-től 3-ig rendel, amúgy egész nap rendelkezésre áll, pénteken pedig délelőtt jön. Éjszaka és hét végén Biharkeresztessel és több településsel közösen biztosítjuk az ügyeletet. A gyógyszertár önkormányzati tulajdonban van, mi adtuk ki bérbe, napi 8 órában tart nyitva. A védőnő Berettyóújfaluból jár ki heti két alkalommal. A családsegítő szolgáltatást szintén Újfaluval közösen oldjuk meg hetente három napon. A könyvtárat és művelődési házat egy személy vezeti. A teleházat most egy vállalkozó működteti napi 4-5 órában, korábban egy civil szervezet vállalkozott rá. Mozi több mint két évtizede nincs.”
Teljes körű ellátottság
Az életminőség egy másik fontos tényezője az infrastruktúra színvonala. Örömmel tapasztalom, hogy ezen a téren számottevő fejlődés ment végbe Biharban is. Ami ma már a civilizált életmód elengedhetetlen tartozéka, a vezetékes víz, a gáz, a villany, a telefon Váncsodon sem probléma, át is siklunk rajta, hiszen teljes körű az ellátottság. Pozitívum az is, hogy 1995 óta minden út szilárd burkolatú. „A kiépített infrastruktúra sokak szemében vonzóvá teszi a települést, amely egy csendes, nyugodt, sok parkkal, sok szép közterülettel rendelkező község. Ezért a környező településekhez viszonyítva itt a legmagasabbak az ingatlanárak. Pedig Váncsod kiesik a 42-es fő közlekedési útból. Elsősorban a Romániából áttelepültek vásárolják meg az eladó házakat. Már több ingatlant vettek birtokba, amit aztán felújítanak. Egyesek be is költöznek, mások csak fenntartási szándékkal lettek itt háztulajdonosok. Most is van ugyan a községben kb. 40 üres ház, de egy sincs, amelyik el lenne hanyagolva, amit kifosztottak, az ajtókat, az ablakot, a födémet elvitték, és ott hagyták a tátongó falakat. Ez nálunk nem jellemző, tulajdonban tarják és árulják az üres házakat, mert értékük van, előbb-utóbb csak gazdára találnak. Nincs olyan ház, amelyik tíz éve lakatlan lenne.”
Segély helyett bért
Végül humán dolgokra terelődik a beszélgetésünk. Megtudom, hogy elég jelentős roma nemzetiség él a faluban, mintegy 140 főt számlálnak, de kisebbségi önkormányzatot nem működtetnek. Segélyből élnek, elég rossz körülmények között. „Megpróbálom őket közmunkára bevonni, most a 11-ből 5 roma dolgozik. Rövidesen újabbakat fogunk behívni, már intézzük a papírjaikat. Ezek az emberek a temető, a parkok, a belvízrendező árkok fenntartásában, a község tisztán tartásában munkálkodnak. Mégsem segélyt kapnak, hanem munkabért. A község hagyományosan református, vagy három család katolikus. Civil szervezet jelenleg nincs, volt ilyen, például az Együtt Váncsodért, ez működtette a teleházat, de tavaly anyagi nehézségek miatt felbomlott. Egy másik is, Együtt az Igazságért, de tudomásom szerint nem működik, nem hallani róla.”
Bakó Endre