Innováció

2021.11.29. 19:07

Palkovics László a magyar akkumulátoripari képzés fejlesztéséről írt alá megállapodást

A magyar akkumulátoripari képzés fejlesztéséről írt alá megállapodást Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az EIT InnoEnergy vezérigazgatójával, Diego Pavíával hétfőn Budapesten.

Az eseményen elhangzott: a szándéknyilatkozat célja, hogy a felnőttképzésben, a szakképzésben és az egyetemi képzésben Magyarországon is megjelenjenek a Európai Akkumulátor Szövetség (European Battery Alliance – EBA) akadémiája által kínált programok.

Palkovics László az aláírás előtt megbeszélést folytatott Maros Sefcoviccsal, az Európai Bizottság (EB) alelnökével, intézményközi kapcsolatokért és tervezésért felelős biztossal is.

Az innovációs és technológiai miniszter beszédében meggyőződésének nevezte, hogy a klímavédelem mellett a zöldgazdaságra történő áttérést célzó politika jelentősége abban rejlik, hogy kiemelkedő pozíció elérését biztosíthatja az azt alkalmazó nemzetek számára a fosszilis energiahordozók utáni kor energiarendszereit meghatározó technológiákért és az azokhoz szükséges erőforrásokért folytatott globális versenyben.

Palkovics László hozzátette: tárgyalópartnerével folytatott megbeszélése alatt a kutatás-fejlesztés és az innováció fontossága mellett a legnagyobb figyelmet a zöld átálláshoz nélkülözhetetlen akkumulátoros villamosenergia-tárolás kapta. A megállapodásról azt közölte: Magyarország egy európai szinten fejlesztett, egységesíthető oktatási programot vesz át.

Maros Sefcovic egyebek mellett arról beszélt, hogy Európa nagyon sikeres akkumulátoripart fog kialakítani, Magyarország pedig az iparág egyik úttörőjének számít és akkumulátoripari piacvezetővé vált. A megállapodás tárgyát jelentő képzés fontosságáról szólva elmondta: Európában az akkumulátoriparnak 2025-re 800 ezer szakemberre lesz szüksége. Magyarország ezen a területen nagyon nagy léptékben halad – jelentette ki, példaként említve a magyar akkumulátor-stratégia megalkotását.

Borítóképünkön Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!