Járvány

2020.03.30. 16:14

Bedőlhet az euró a koronavírus miatt?

Akár az európai projekt végét is jelentheti, ha az Európai Unió nem mutat nagyobb szolidaritást a tagállamai felé a koronavírus-járvány okozta helyzetben, Paul De Grauwe belga közgazdász szerint.

A Breitbart számolt be róla, hogy Paul De Grauwe, egy belga közgazdász szerint a koronavírus-járvány az euró, de akár az egész Európai Unió végét jelentheti – írja a V4NA.

Elmondása szerint az EU-nak nagyobb szolidaritást kellene mutatnia az olyan országokkal, mint Olaszország, amiket leginkább sújtott a vírus, mert ha nem teszi, az „az egész európai projekt eltűnését jelentheti”.

Hozzátette, olyan mintha egyes országok, mint Hollandia „egy másik bolygón élnek”. „Ha olasz lennék és látnám, hogy más országok nem hajlandóak segíteni Olaszországnak, megkérdőjelezném az uniós tagságunkat.”

A cikk idéz egy másik szakembert is, Desmond Lachmant, aki az American Enterprise Institute elemzője.

Lachman rámutatott, hogy Olaszország alapító tagja az eurozónának és az euró nem élhet túl az olaszok nélkül.

Véleménye szerint az igazi kérdés, hogy az Európai Központi Bank végül hajlandó lesz-e támogatást nyújtani az országnak, hogy túléljék a válságot.

Matteo Salvini volt belügyminiszter azt is elmondta, hogy akár tömeglázadásra is számíthat az EU, hacsak nem érkezik legalább 100 milliárd euró segély hamarosan. Elmondta, hogy több cégvezetővel is beszélt, és ők készek áldozatokat hozni, hogy átvészeljék a járványt, de garanciákat akarnak, hogy a kormány fedezi-e az áldozataikat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!