Friss hírek

2010.07.03. 21:00

Váratlanul Bagdadba látogatott az amerikai alelnök

<p>Váratlan látogatásra Bagdadba érkezett szombaton Joe Biden amerikai alelnök - közölte a washingtoni Fehér Ház, hozzátéve, hogy a politikust elkísérte felesége, Jill is, aki most először utazott Irakba. A washingtoni közlés szerint a házaspár utazásának egyik célja, hogy együtt ünnepeljék az országban szolgáló amerikai katonákkal július negyedikét.</p>

Az alelnök ugyanakkor jelezte, hogy látogatásának politikai oka is van: első iraki nyilatkozatában úgy fogalmazott, optimista azzal kapcsolatban, hogy az ország politikusai képesek lesznek véget vetni a vitáknak. Irakban ugyanis a március eleji választások óta még mindig nem alakult meg az új kormány.

Bident és feleségét Christopher Hill, az Egyesült Államok bagdadi nagykövete fogadta a repülőtéren, ahol megjelent Hoshyar Zebari iraki külügyminiszter is. Az alelnök nem sokkal később találkozott John McCain, Joseph Liebermann és Lindsay Graham amerikai szenátorokkal is, akik egy nappal korábban érkeztek Irakba. A szenátorok tárgyalásaikon szintén arra próbálják rávenni az iraki politikai vezetőket, hogy mielőbb alakítsák meg a koalíciós kormányt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!