Friss hírek

2010.07.28. 19:01

Tokay Péter nyerte a példakép versenyt

<p>Tokay Péter film- és videoklip rendező nyerte a példakép-kereső versenyt, ő kapta a legtöbb szavazatot a tavasszal meghirdetett, kétfordulós internetes szavazáson. Az eredmény ismertetése után a Független Hírügynökségnek szerdán elmondta: nagyon örül a sikernek, és továbbra is az eddigi lendülettel dolgozik. A Collins és Behnam DJ-páros lett a második, Jutasi Tamás DJ pedig a harmadik. Negyvenhét fiatal tehetség közül választották ki őket.</p>

Tokay Péter elmondta: néhány hete már kihirdették az eredményt, és akkor is nagyon örült a sikernek, de később újra kellett számolni a szavazatokat, így csak most derült ki, hogy valóban ő kapta a legtöbb voksot. Nagy öröm számára, hogy példaképnek tekintik, és továbbra is az eddigihez hasonló színvonalú munkákat szeretne végezni. Több reklámfilmen és videoklipen dolgozik most - tette hozzá. A Collins és Behnam DJ-páros lett a második, Jutasi Tamás DJ pedig a harmadik.

A kampány szervezői még május 19-én indították útjára a Different By Choice elnevezésű nagyszabású kezdeményezést, hogy megtalálják Magyarország három legtehetségesebb fiatalját, illetve fiatalokból álló csoportját, felhívják a tehetséges fiatalokra a figyelmet és támogassák munkásságukat. Az első fordulóban negyvenhét jelöltre, többek között fotósokra, színészekre, zenészekre, divattervezőkre, olimpikon szörfösre, cukrászra, rendezőre szavazhatott a nagyközönség a www.becksperience.hu/dbc honlapon. Csaknem 52 ezer voks érkezett három és fél hét alatt. Tíz jelölt jutott tovább, rájuk 20 ezer szavazatot adtak le négy hét alatt.

A három győztes 600-600 ezer forint díjban részesül és egy nagyszabású kampány résztvevői lesznek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!