Friss hírek

2010.07.06. 18:00

Ellen-aláírásgyűjtés - most a Velencei-tó kapuja mellett

<p>Újabb aláírásgyűjtés indult Velencén. Azok az ott élők kezdtek akciót, akik azt szeretnék, ha megvalósulna a "Velencei-tó kapuja" projekt. Az aláírásgyűjtést az motiválta, hogy nemrég három civil szervezet tiltakozott és aláírásgyűjtő akciót indított a turisztikai beruházásként épülő 2,2 milliárd forintos beruházás ellen.</p>

Hálózatot kezdtek kiépíteni az aláírásgyűjtéshez, mert nem tartják elfogadhatónak, hogy Székesfehérvárról, Budapestről és Sukoróról jönnek ide, hogy most, amikor éppen megkezdődne a projekt, tiltakozzanak ellene - mondta a Független Hírügynökségnek Vargha Zoltánné, az aláírásgyűjtés szervezője. Az ellenzőkkel szakmai párbeszédet kezdeményeznek, mert egyik érvük sem hiteles. A beruházás munkahelyeket teremtene és a turizmust fejlesztené - tette hozzá.

A 2,2 milliárdos beruházásból 700 millió az önkormányzat önrésze, 1,4 milliárd az uniós és kormányzati támogatás. Épülne egy központi épület a tóparton, abban szupermarket, 30 szolgáltató üzlet, posta, rendezvényterem, belső fedett sétány, amely a szabadban ugyancsak sétányban folytatódna. Megújulna egyebek mellett a kikötő és a Velencei-tó partfala. A projekt egyébként csúszik, jelenleg a kivitelező kiválasztásánál tartanak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!