Friss hírek

2010.06.28. 15:15

Parlament - Szúnyogirtáshoz kért, de nem kapott kormányzati támogatást Botka László

<p>Egyelőre nem kap kormányzati támogatást a szúnyogirtáshoz Szeged és környéke. Az ügyben a csongrádi megyeszékhely szocialista polgármestere, Botka László intézett interpellációt a parlamentben a belügyminiszterhez. Tállai András államtitkár válaszában azt mondta, hogy az árvíz az ország más részein súlyos kárt okozott, először azokon segítenek, akiknek most sincs még fedél a fejük felett.</p>

Szegeden megkezdődött a Tisza tetőzése, és megérkezett Erdély felől a Maros árvize is. Szegeden a Tisza vízszintje várhatóan nem éri el a 2006-os rekord szintet, de valószínűleg elhúzódik az áradás, akár július végéig is. A legnagyobb gondot most a szúnyogok okozzák, körülbelül ötvenszer több vérszívó van ugyanis Szegeden és környékén egy átlagos évhez képest. Szaporodásukat a sok belvíz is segíti.

A helyi védelmi bizottság döntése alapján kérte a Belügyminisztériumtól Botka László, hogy úgy, mint 2006-ban, most is támogassák Szeged és környéke szúnyogirtását. A szegedi önkormányzat 80 milliót fordít az irtásra, de ez önmagában kevés a megoldáshoz.

Tállai András, a Belügyminisztérium államtitkára úgy válaszolt: az árvíz komoly kárt okozott az ország más részein, házakban és a mezőgazdaságban egyaránt. A kár összértéke meghaladja az 55 milliárd forintot, és sokan nem tudják, hol alszanak ma este, mert nincs már otthonuk. A kormány úgy döntött, hogy az árvizes helyeken magára vállalja a szúnyoggyérítés költségeit, ez több mint 230 önkormányzatot érint, egy irtás már volt, és nemsokára jön a második - mondta.

Az államtitkár szerint 2006-ben más volt a helyzet, mert akkor a szúnyogirtás költségeit politikai alapon osztották el, és mint mondta: most már nem Gyurcsány Ferenc a kormányfő, fontosabb a helyreállítás. Elsőként azok megsegítéséhez tudnak forrást átcsoportosítani, akiknek elvitte a házukat a víz - tette hozzá.

Botka László viszontválaszában azt mondta: ha Debrecenben lenne árvízi helyzet, akkor megszavaznának minden támogatást. Nemcsak Szegednek kért támogatást, és éppen helyi fideszes képviselők tartottak sajtótájékoztatót nemrég a szúnyoginvázió miatt - tette hozzá.

Az államtitkár válaszát Botka László nem fogadta el, az Országgyűlés viszont igen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!