Friss hírek

2010.06.12. 20:54

Meghalt a katonaholttestek hibás azonosítása miatt elítélt spanyol tábornok

<p>Meghalt szombaton az a spanyol tábornok, akit márciusban három évig tartó börtönbüntetésre ítéltek, mert rosszul azonosította harminc katona holttestét egy törökországi baleset után - tudta meg az AFP francia hírügynökség. A hiba miatt több család is valaki más rokonát temette el sajátjaként, és utólag több holttestet exhumálni kellett.</p>

A hosszú ideje tüdőrákban szenvedő Vincente Navarro tábornok egy madridi katonai kórházban halt meg - közölte az AFP-vel a spanyol hadsereg egyik tisztségviselője. Navarro börtönbüntetését pár hete, egészségügyi állapotára tekintettel felfüggesztette egy spanyol bíró - írta az El Mundo című spanyol lap.

A spanyol legfelsőbb bíróság márciusban három évig tartó börtönbüntetésre ítélte a tábornokot, helybenhagyva az ellene 2009 májusában hozott ítéletet. Két másik tiszt, aki a felügyelete alatt dolgozott, 18 hónapig tartó börtönbüntetést kapott.

Navarro vezette az orvoscsapatot, amelyet azzal bíztak meg, hogy azonosítsa azokat a katonákat, akiknek a repülőgépe 2003. május 26-án Törökországban lezuhant. Az ügyészség szerint Navarróra nagy nyomás nehezedett Madridból, hogy minél hamarabb azonosítsa a 62 holttestet, a tervezett állami temetésre.

A bíróság döntése szerint a tábornok irathamisítással érte el, hogy úgy tűnjön, mintha mind a 62 holttestet azonosították volna, pedig harminc esetben csak "hasraütéssel azonosított". Navarro a török hatóságokat vádolta, de a török halottkémek elmondták: a spanyolok tisztában voltak azzal, hogy a holttestek felét csak DNS-vizsgálattal lehetett volna azonosítani, és azzal is, hogy azt nem végezték el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!