Friss hírek

2010.06.10. 09:07

Autótolvaj-bandát füleltek le a budapesti rendőrök

<p>Tíz autólopást vallott be az a két férfi, akiket néhány nappal ezelőtt értek tettek a budapesti rendőrök. A nyomozóknak az orgazdát is sikerült megtalálni, a telepén több tonnányi autóalkatrészt foglaltak le a rendőrök, a részletekről szerdán délelőtt, sajtótájékoztatón számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság.</p>

Terdik Tamás, a Dél-budai Bűnügyi Régió vezetője elmondta: az egyik férfit, június elsején éjfélkor fogták el a II. kerületi Tárogató utcában, társával épp egy értékes autót loptak el. A tolvaj társa elmenekült, de két órával később, egy IX. kerületi lakásban elfogták a 33 éves férfit is. A házkutatások közben több tucat vezérlőegységet, zárfeszítőt, speciális indítókulcsot, és az autók nyitásához, beindításához szükséges eszközöket találtak. Az egyik férfi beismerő vallomást tett, így kiderült, hogy ketten összesen 10 autót loptak már el a fővárosban, körülbelül 30 milliós kárt okozva a tulajdonosoknak.

A nyomozóknak azt is sikerült kiderítenie, hogy a lopott autókat egy 42 éves férfi vásárolta fel, majd szerelte szét XVIII. kerületi telepén. Amikor a rendőrök rajtaütöttek, megpróbált elmenekülni, de a háza tetején elfogták. Az udvaron több tonna járműalkatrészt foglaltak le, ezek nagy részét az egyedi azonosító jel alapján vissza lehet majd juttatni a tulajdonosoknak. Az orgazdát és az egyik tolvajt előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, az a gyanúsított, aki beismerő vallomást tett, szabadlábon védekezhet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!