Friss hírek

2010.04.18. 10:31

Ismét szedik a szemetet a Gellért-hegyen

<p>Ismét szedik a szemetet a Gellért-hegyen. Az Új Akropolisz Filozófiai Egyesület, amely már 2003. óta évente 2-3 alkalommal nagytakarítást tart a hegyen, vasárnap reggel 9-tõl várta azokat, akik részt akartak venni a szemétszedésben, korlátfestésben vagy idén elõször a facsemeték ültetésében. Apáti János, az egyesület sajtószóvivõje a Független Hírügynökségnek azt mondta, reméli, hogy ahogy tavaly, úgy idén is legalább 150 önkéntes takarító lesz.</p>

Az egyesület szóvivõje elmondta: hagyomány, hogy az április 22-i Föld Napja alkalmából is nagytakarítást tartanak a hegyen, idén ezt most vasárnapra szervezték. Az eddigi tapasztalatok alapján egy ilyen takarítás alkalmával 100-200 zsák szemetet szednek össze fõleg a turista útvonalak mellõl. A nehezen, csak alpin-technikával megközelíthetõ helyeken viszont már kevesebb a szemét, a korábbi évek takarításának köszönhetõen.

Elmondta azt is, vannak olyan helyek, amelyeket csak "szkafanderben" lehet megközelíteni a veszélyes hulladékok, például az állattetemek miatt. Ezeknek a helyeknek a tisztítása miatt az egyesület orvost is visz magával. Kérdésre válaszolva a szóvivõ hozzátette: a legváratlanabb, amivel eddigi nagytakarításaik közben találkoztak, egy második világháborús taposóakna volt. Szerencsére idõben észrevették, így értesíteni tudták a tûzszerészeket, akik hatástalanították a robbanószerkezetet.

Apáti János közölte: az alapvetõen kultúrával, filozófiával foglalkozó egyesület tagjai a legkülönbözõbb foglalkozású emberek, akik úgy gondolják a tudáshoz társadalmi felelõsségvállalást kell társítani. Ezért is kérdezték meg a katasztrófavédelmet, önkormányzatokat, egészségügyi intézményeket, hogy mi az a terület, ahol legtöbbet segíthetnének. Több intézmény is azt válaszolta, hogy leginkább a speciális tudást igénylõ szakemberekre lenne szükségük, így barlangi mentõkre, alpinistákra. Az egyesület ezért döntött úgy, hogy saját költségen kitaníttatja 15-20 tagját erre a szakmára - tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!