Friss hírek

2009.12.29. 20:18

Szolgálati vonalának legyaloglásával ünnepelte nyugdíjba vonulását egy mozdonyvezetõ

<p>Szolgálati vonalának legyaloglásával tette emlékezetessé nyugdíjba vonulását egy somoskõújfalui mozdonyvezetõ kedden. Míg az általa vezetett mozdonnyal egy óra negyven perc alatt, gyalogosan 16 óra alatt tette meg Domán András a Hatvan-Somoskõújfalu közti 65 kilométeres távolságot.</p>

Domán András a Független Hírügynökségnek elmondta: 1976. agusztus 16-án állt elõször a Magyar Államvasútnál munkába, az utolsó szolgátata hétfõn telt le. Akkor határozta el, hogy azt a 65 kilométeres távot, amelyet már húszezerszer tett meg oda-vissza az elmúlt 33 év során, a vasútas szakma elõtti tisztelgésként legyalogolja.

Az immár nyugdíjas vasutas lakhelyérõl, Somoskõújfaluról a 2 óra 19-kor indult járattal utazott a hatvani vasútállomásra, ahonnan hajnali négykor gyalogszerrel, a síneken, illetve a sínek mentén indult haza. Tizenhatórás útja elején, egyszer elesett, akkor összetört a termosza, de sérülés nélkül teljesítette a tervét. A somosi vasútállomáson barátainak, volt kollégáinak népes ünneplõ tömege várta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!