Friss hírek

2009.11.04. 15:39

Jól vizsgázott Budapesten az új bûnügyi régiós struktúra

<p>Az elsõ félév adatai alapján jól vizsgázott az új bûnügyi régiós struktúra Budapesten. A pozitív eredmények ellenére változtatni kell a tesztmódban futó rendszeren, a Dél-pesti régió ugyanis nem váltotta be a hozzáfûzött reményeket. A túlterhelt, gyengébben teljesítõ területet kettéosztják, így a következõ fél évben hat bûnügyi régióban tesztelik a rendszert.</p>

Tóth Gábor, Budapest rendõrfõkapitánya szerda délután, sajtótájékoztatón azt mondta: a március 1-jén útjára indított rendszer beváltotta a hozzáfûzött reményeket, a három kiemelt bûncselekmény-kategóriában javulás mutatkozott. A három elindított modell közül az vált be leginkább, melyben a kijelölt régiók egyes kerületei megosztják a speciális feladatokat egymás között. A fõkapitány elmondta, hogy a statisztikák jók, 2-3-10 százalékos visszaesés is kimutatható az emberek közérzetét leginkább rontó bûncselekményekben, ráadásul a felderítési arány is 10 százalékos javulást mutat. A rablások száma négy régióban csökkent, a belvárosiban 40-50-nel azonban több történt, mint a tavaly.

Bodnár Zsolt, a fõkapitány bûnügyi helyettese azt mondta: a gépjármûvek ellen elkövetett különbözû bûncselekmények száma ugyan évek óta csökken, de az elmúlt fél évben különösen jó eredményeket értek el: három olyan régió is van, ahol a csökkenés mértéke megközelíti az 50 százalékot. A bûnügyi helyettes a betöréses lopások kapcsán azt mondta, hogy ez az a bûncselekményfajta, amelybõl eddig évrõl évre egyre több történt, ám az új rendszernek köszönhetõen ez a szám is némi javulást mutat. Bodnár Zsolt véleménye szerint a gazdasági válság a fegyveres rablások számában is éreztette hatását: idén a tavalyinál lényegesen több, 29 fegyveres pénzintézet elleni támadás történt. Tóth Gábor újságírói kérdésre elmondta: a fegyveres pénzintézet elleni támadások száma valóban megugrott az év elsõ felében, de a bûncselekmények felében már sikerült elfogni az elkövetõket.

Ezek is érdekelhetik