Friss hírek

2009.07.14. 18:36

LABDARÚGÁS - Új főtitkára van az MLSZ-nek

<p>Augusztus 6-tól Bordás György a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) új főtitkára. Az elnökség által most megbízott 62 esztendős új főtitkár komoly tapasztalatokkal rendelkezik a vállalatirányításban: 1988-tól négy évig alapító vezérigazgatója volt az Atlasz Biztosítónak, ezután pedig 18 esztendőn keresztül - nyugdíjba vonulásáig - elnök-vezérigazgatóként vezette az ING Magyarországot - áll a szövetség honlapján.</p>

Bordás György a hatvanas években junior válogatottságig vitte öttusázóként, később két éven keresztül futballozott az NB III-es Autótaxi együttesében.

Sportvezetőként is jelentős szerepeket vállalt: 2002-től a Magyar Vízilabda Szövetség társelnöke volt, tavaly óta ugyanitt az elnökségben tevékenykedik, s 2005 óta, most második ciklusban, tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak is.

Az új főtitkár közölte, amikor tavaly, az év végén nyugdíjba ment, azt hitte, hogy nem fog többet dolgozni, de az élet keresztülhúzta az elképzeléseit: a labdarúgásnak mindig is nagy rajongója volt, s nem tudott ellenállni a kihívásnak, Kisteleki István ajánlatának.

Bordás György hozzátette, az ING-nél megszokta a reggeltől estig tartó hivatali munkát, figyelmesen tanulmányozta az MLSZ alapszabályának idevonatkozó paragrafusait, s úgy gondolja, nem sokban különbözhet a korábbitól az új munkája.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!