Friss hírek

2009.07.07. 14:55

Kamerák a belvárosi rendőrautókban

<p>Budapesten kamerákat szereltek hét belvárosi rendőrautóba, tízbe pedig nyomkövetőt tettek - utóbbiak lényege, hogy a kapitányságon ülő ügyeletes mindig láthatja, merre vannak a járőrök. A fejlesztés körülbelül 18 millió forintba került.</p>

Kamerákat szereltek be az V. kerület hét járőrautójába, a berendezések felvételeket készítenek a rendőri intézkedésekről és a környékről. A készülékek az élőképet továbbítják a kapitányságra is, ezt a bent ülő ügyeletes bármikor láthatja. A képeket rögzítik és archiválják, így bármikor visszanézhetők, ha később esetleg egy panasznál vagy eljárásnál szükségessé válik. Éjjel és nappal, azaz világosban és sötétben is "jól látnak" a kamerák.

Tóth Tamás kerületi rendőrkapitány a rendszer bemutatóján elmondta, hogy a berendezéseknek köszönhetően a korrupció is jelentősen visszaszorítható. Az új technikát kedden adták át, már csak a rendőrautók felmatricázása van hátra: "a járműben videórögzítés van".

A kamerákon kívül úgynevezett nyomkövetők is kerültek tíz másik rendőrautóba. Így bármikor lehet tudni, hogy az adott kocsi merre jár. A kapitányságon ülő ügyeletes ráadásul mindezt egy térképen kísérheti figyelemmel.

Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság ezredese a tájékoztatón elmondta: ha a kamerák a belvárosban beválnak, elgondolkoznak az országos bevezetésén is.

A rendszer egyébként körülbelül 18 millió forintba került, ennek egy részét a kerületi önkormányzat állta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!