Friss hírek

2009.07.04. 05:53

Autóstoppal a világ körül: a bizalmat hirdeti a magyar fiú és norvég társa

<p>Először fog bele magyar stoppos világkörüli útba. Varga Péter és norvég társa, Kenneth Means több mint 70 országba látogat el, hogy ezzel is példát mutassanak az embereknek a bizalomról. A fiúk tapasztalataikat és az úton tanultakat fotókon és videón is megörökítik. A stopposok kedden indulnak, és a tervek szerint négy év múlva érnek vissza Budapestre.</p>

Varga Péter a Független Hírügynökségnek elmondta: az út túlnő a személyes kalandon, hiszen az embereket akarják inspirálni, és a stoppolást népszerűsíteni. Hozzátette: ő már 50-60 ezer kilométert megtett eddig stoppal, és eddig nem volt rossz tapasztalata. Az út a minimális bizalmon alapul, vagyis meg akarják mutatni, hogy nem kell félni az ismeretlen kultúráktól.

A fiúknak van előre elkészített útvonaltervük is, de nem biztos, aszerint fognak haladni. Varga Péter elmondta: ami biztos, az az, hogy a nyarat fogják követni, vagyis mindig olyan helyre mennek, ahol jóidő van. A két fiú a Balkán felé hagyja el Magyarországot, majd Törökországon keresztül átmennek Ázsiába, ahol legalább egy évet eltöltenek. Tibetből Malajzián keresztül Ausztráliába mennek, ahonnét hajóval távoznak Észak-Amerikába. Az út innen Közép-Amerikán és Dél-Amerikán keresztül Afrikába vezet, és körülbelül négy év múlva érnek vissza Budapestre. Azért tart ilyen sokáig, mert nem átszelik az országokat, hanem bebarangolják.

A fiúk egyébként a szükséges védőoltásokat megkapták, a vízumokat pedig mindig az előző országban váltják ki. Háborús övezetben mindig előre tájékozódnak majd, így a veszélyes vidékeket kihagyják az útvonalból. Az útra egyébként egy norvég sajtszeletelőt is magukkal visznek, amit a következő országban elcserélnek, és így tovább, ezért kíváncsiak, hogy végül mivel térnek haza. Az utat egyébként önerőből egy évig tudják finanszírozni.

További információ: www.kepesita.org

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!