Friss hírek

2009.06.23. 18:16

Megegyeztek a pilóták a Malév vezetőségével, nem lesz sztrájk

<p>Mégsem sztrájkolnak szerdán a pilóták. Kedden délután határozatlan idejű munkabeszüntetést hirdetett ugyan szerdán tíz órától a HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete, később azonban megegyeztek a Malévval - mondta a Független Hírügynökségnek kedd este a HUNALPA elnöke.</p>

Óvári Tamás szerint megegyeztek a vállalattal abban, hogy egységes, kiszámítható és igazságos lesz az elbocsátás rendje, ha dolgozókat küldenek el, illetve, külső cégeken keresztül nem alkalmaznak a jövőben pilótákat a Malévnál. Korábban 30 százalékos fizetésemelést is szerettek volna az új, légcsavaros gépek pilótáinak. Végül a bérkövetelésről a szakszervezet lemondott annak fejében, hogy a mostani bértömeget újraosztják, igazságosabb feltételek mellett, még év végéig - tette hozzá.

Óvári Tamás elmondta azt is, hogy a munkáltató már aláírta a megállapodást, amelyet a szakszervezet jogi szakértői még átnéznek, és ezután látják el kézjegyükkel az érdekképviselet vezetői.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!