Friss hírek

2009.06.06. 06:15

Féléves kor után nem elég az anyatej

<p>Nem lesz védettebb a betegségektől az a csecsemő, amely féléves kora után is csak anyatejet kap - egyebek mellett az ezt igazoló tudományos eredményeket is bemutatták azon a szombatig tartó nemzetközi kongresszuson, amelyet az Európai Gyermek Gasztroenterológiai, Hepatológiai és Táplálkozástudományi Társaság 42. alkalommal rendezett meg, immár másodszor Budapesten.</p>

Idén a konferenciának három fő témája van: a táplálás-táplálkozás - elsősorban a csecsemőtáplálás -, a gyomor- és bélbetegségek, valamint a májbetegségek.

A kutatások szerint a csecsemő hathónapos koráig indokolt, hogy csak anyatejjel táplálják, de ezután ez nem elég sem mennyiségi, sem minőségi szempontból. A csecsemők étrendjébe viszont csak 17-26 hetes koruk körül lehet liszttartalmú táplálékot bevezetni.

A kongresszuson szó esett a világ gyermekeinek 2-3 százalékát érintő gyerekkori táplálékallergiáról is. Ez az arány egyébként inkább a fejlett országokra jellemző, a fejlődő országokban ez alacsonyabb. A fejlett országokban ugyanis nagyobb a higénia és a fertőtlenítés, ezért a bélflórát kevesebb "inger" éri, így gyengébb lesz a védelmi képessége is. A betegség kialakulását elősegíti például, ha a gyermek erős antibiotikumokat szed.

A konferencia több mint 1400 résztvevője főként az európai országokból érkezett, de számos szakember képviseli az Egyesült Államokat és az ázsiai országokat, például Japánt is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!