Friss hírek

2009.06.05. 08:34

Elszálló lehetőségek - naplo - onine.hu

<p>Nem adta meg az engedélyt a szentkirályszabadjai reptér fejlesztéséhez az elsőfokú zöldhatóság. A határozat ellen azonban fellebbezni lehet, sőt közigazgatási per is indítható - írja a Napló. A határozatot a reptér ellenzői üdvözlik, de nem tekintik lezártnak az ügyet, arra számítanak, hogy a tulajdonosok fellebbeznek az első fokú döntés ellen. A BudaWest Zrt. egyelőre nem nyilatkozik az ügyben. Nem kommentálta a fordulatot Sólyom László köztársasági elnök sem, aki határozottan kiállt a reptér ellenzői mellett. Az érintett önkormányzatok még nem tudják, van-e mozgásterük az ügyben, nem ismerik a tulajdonosok álláspontját sem. Június 17-ére egyeztető tárgyalást hívtak össze az ügyben.</p>

Mint ismert az egykori katonai repülőtéren utas- és teherszállító repülőgépek fogadására alkalmas nemzetközi kereskedelmi repülőteret építene egy befektető. A tervezett beruházás ellen korábban a köztársasági elnök is szót emelt, amikor a Balaton - felvidéki Nemzeti Parkban járt. Sólyom László májusban úgy fogalmazott, hogy igazuk van azoknak, akik tiltakoznak a szentkirályszabadjai polgári repülőtér megépítése ellen. Magyarország értékeit meg kell védeni, a Balaton pedig Magyarország nemzeti értéke, ahová egy nemzetközi teherrepülőteret akarnak telepíteni, a gépek pedig balatoni települések felett dübörögnének el - mondta májusban köztársasági elnök.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!