Friss hírek

2009.06.17. 12:04

Budapesten az agrár világfórum

<p>Először tartják Magyarországon az agrárgazdaság és -tudomány legnagyobb éves rendezvényét, a világfórumot. Magyarország és a térség számára ez egyedülálló lehetőség - mondta az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerdán Budapesten.</p>

Budapestre érkeznek a világ minden részéről az élelmiszerlánc összes szereplőjének képviselői a tizenkilencedik Élelmiszer- és Agrárgazdasági Világfórumra, amely június 20-ától 23-ig tart. 52 országból 400 szakember utazik ide: az ágazat és az üzleti világ döntéshozó pozícióban lévő vezetői, valamint tudósok tanácskoznak majd nyolc kiemelt témakörről - mondta Gráf József.

A tervek szerint szóba kerülnek majd a térség országainak problémái valamint az, milyen megoldásai lehetnek az ágazat globális feladatainak, illetve milyen befolyása van a szektorra a kormányzati politikának, és milyen helyi válaszokat lehet adni a globális kihívásokra.

Magyarországon most először rendezik meg a világfórumot, ami óriási elismerés. Magyarország négy konkurens elől szerezte meg a rendezés jogát - mondta Vajda László, az FVM főosztályvezetője, a szervező nemzetközi szervezet, az IAMA elnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!