Friss hírek

2009.04.08. 13:13

Futóműhiba miatt visszafordult egy gép Ferihegyre - itthon vannak már a Skavsta repülőtéren rekedtek

<p>Futóműhiba miatt visszafordult a Wizz Air egyik járata a Ferihegyi repülőtérre szerdán délben. Kázmér Natasa, a cég kommunikációs igazgatójának tájékoztatása szerint a Budapest-Eindhoven járat a felszállás után néhány perccel, az orrfutómű hibája miatt fordult vissza. A közlemény szerint az utasok biztonságban elhagyták a gépet, a repülőt most szakemberek vizsgálják át.</p>

Kázmér Natasa a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy a kedden, Svédországban rekedt magyarok 18 órás késéssel, szerdán hajnalban érkeztek a Ferihegyi repülőtérre. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a cégnek nincsenek tartalék gépei, ezért fordulhatott elő az eset. Hozzátette, hogy a Wizz Air maximálisan betartja az EU vonatkozó biztonsági előírásait, még esetleges késések árán is.

Az RTL Klub híradója kedden este számolt be arról, hogy a svédországi Skavsta reptéren rekedt körülbelül 50 magyar. A híradó úgy tudja, nem először fordult elő hasonló eset a Svédországból Budapestre tartó járatokkal. Csak az elmúlt hónapban két másik Wizzair járat is volt, ami több mint 4 órát késett.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!