Friss hírek

2009.02.10. 17:23

Ügyfélkapu: a Fidesz politikai felelősségrevonást sürget

<p>Ismételten lemondásra szólította fel Kiss Péter kancelláriaminisztert és Baja Ferenc informatikai kormánybiztost Nyitrai Zsolt fideszes képviselő, az Ügyfélkapu meghibásodása miatt. Az ellenzéki politikus szerint a kormány 5 milliárd forintból építtette ki a rendszert, mégsem működik megfelelően. Erre nem az a megoldás, hogy az üzemeltető vezetőjét mozdítják el a posztjáról; a súlyos hibáért politikai felelősséget is vállalni kell - jelentette ki.</p>

Az Ügyfélkapu meghibásodása miatt a Fidesz feltételezései szerint bizalmasan kezelendő személyes és céginformációk, adótitkok kerülhettek nyilvánosságra a hétvégén. Nyitrai Zsolt keddi sajtótájékoztatóján emlékeztettt arra, hogy néhány hete az OEP informatikai rendszere is leállt, több ezer embert hozva kellemetlen helyzetbe azzal, hogy nem tudták őket azonosítani és így nem válthatták ki a gyógyszereiket.

A legnagyobb ellenzéki párt szerint mindez azt jelenti, hogy a központi informatikai rendszerek nem képesek folyamatosan és biztonságosan működni, pedig a közbizalom fenntartásához ezt minden esetben garantálni kell. Úgy látszik, a kormány cselekvőképtelensége immár a kormányzati informatikai rendszerekre is rátelepedett - mondta Nyitrai Zsolt.

A kormányzat informatikai biztonsági felügyelője kedden azt mondta: az Ügyfélkapu szombati üzemzavarát az első vizsgálatok szerint a rendszer frissítése okozta, aminek hatására a felhasználók más ügyfelek adataihoz férhettek hozzá. Dedinszky Ferenc úgy tudja, reggel nyolc és délután három között több mint 21 felhasználó lépett be az oldalra. Baja Ferenc, az infokommunikációért felelős kormánybiztos szerint az üzemeltető Kopint-Datorg Zrt. nem látta el megfelelően feladatát, ezért a vállalat vezérigazgatója lemondott, az Ügyfélkapu működtetéséért felelős kormányzati központ osztályvezetője ellen pedig eljárás indult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!