Friss hírek

2009.02.20. 08:41

Túl van az első félévén az iskola rendőre

<p>Majdnem kétezer rendőr vállalta az első félévben, hogy részt vesz az iskola rendőre programban. A rendőrök összesen több mint 2400 általános iskolában teljesítenek szolgálatot. A félévben a résztvevő iskolák és rendőrök száma is nőtt. Sikerült garázdaságot, lopást és egy nyolcadikos kislány zaklatását is megakadályozniuk. Volt olyan iskola, ahol a tanárok is kértek saját maguknak felvilágosító órát, például a drogokról. Igaz, volt olyan iskola is, ahol egyáltalán nem kértek az iskola rendőréből.</p>

Mint a Független Hírügynökség már hírül adta, a program 2008 szeptemberében indult, első sorban azért, hogy közlekedésbiztonsággal kapcsolatos kérdésekben fordulhassanak az egyenruhásokhoz a gyerekek. A rendőr nevét, elérhetőségét közzétették az intézményekben.

Az Országos Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az első félév tapasztalatai azt mutatják, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a közlekedésbiztonsági témák mellett a bűnügyek, azok közül is az iskolákban előforduló bűncselekmények kapcsán.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik