Friss hírek

2009.02.18. 12:07

Törvényes volt a kerteskői privatizáció a vagyonkezelő szerint

<p>Törvényes volt a kerteskői földterület privatizációja, az államot nem érte kár az ügylet miatt - írta szerdai közleményében Száraz Gábor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. szóvivője, Budai Gyula és Medgyasszay László keddi sajtótájékoztatójára reagált. A MAGOSZ szövetségi igazgatója és a KDNP-s képviselő azt mondták, hogy körülbelül 300 millió forintos kár érte az államot egy kerteskői földterület, illetve az ahhoz tartozó vagyontárgyak privatizációjával. </p> <p>A Bábolna Zrt. kerteskői gazdaságának földjeit és eszközeit egy 2006-os kormányhatározat értelmében kellett privatizálni. A földeket az MNV, az eszközöket pedig a Bábolna Zrt pályáztatta. A kormányhatározat alapján a két pályázatot külön kell elbírálni, de csak az lehetett nyertes, aki mindkét pályázaton érvényes ajánlatot nyújtott be. A két pályázatot 2006 óta 3 alkalommal írták ki, változatlan feltételekkel, érvényes ajánlatot azonban senki sem tett. Végül 2008-ban, még mindig változatlan feltételekkel, negyedszer is pályáztattak. Erre két érvényes ajánlat érkezett. A közlemény szerint az MNV az ügyben végig a jogszabályok szerint járt el.</p>

A vezérigazgatónak és a menedzsmentnek nem volt döntési hatásköre. A döntést végül a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács hozta meg. A termőföldekre tett legjobb ajánlat 193 millió forint volt, ez pedig megegyezik a meghirdetett és értékbecsléssel is alátámasztott minimálárral. Az eszközökről a Bábolna Zrt. közgyűlése döntött, az értékesítést pedig a felszámoló végezte, közben felszámolták ugyanis a vállalkozást. Az értékesítésekkel az államot nem érte kár, a termőföldek hektárjáért kapott 400 ezer forint a piaci viszonyokat tükrözi - olvasható a közleményben.

Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója és Medgyasszay László KDNP-s képviselő keddi sajtótájékoztatójukon elmondták: körülbelül egy hónapja tettek feljelentést a kerteskői privatizáció miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen, amely nyomozást rendelt el az ügyben. A 480 hektáros földterületet jóval a valós ár alatt, mindössze 192 millió forintért, a hozzá tartozó vagyontárgyakat pedig 22,7 millióért kapta meg ugyanaz a konzorcium, pedig a másik 4-5 pályázó jóval kedvezőbb ajánlatot tett.

A vagyonkezelő az összes vádat cáfolja és jogi lépéseket is tesz az ügyben - áll a szerdai közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!