Friss hírek

2009.02.23. 09:31

TENISZ: Szávay és Arn egymás ellen küzdhet a főtáblára kerülésért

<p>Szávay Ágnes és Arn Gréta is továbbjutott az acapulcói tenisztorna selejtezőinek második fordulójába, ahol a főtáblára kerülésért egymással küzdhetnek majd meg. Szávay a svéd Johanna Larssont búcsúztatta, míg Arn a francia Olivia Sanchezt verte meg három szettben.</p>

Szávay Ágnes jól kezdte az összecsapást svéd ellenfelével szemben, hiszen az első játszmát könnyedén hozta 6:3-ra. A második szett elején - Szávay 1-0-s vezetésénél - Larsson feladta a találkozót, így a magyar klasszis 43 perc alatt jutott tovább a selejtezők második körébe.

Arn Grétának már nehezebb dolga volt Sanchezzel, aki az első szettet rövidítésben nyerte meg. A második játszmában a magyar játékos nagyon elkapta a fonalat, és 6:1-gyel egyenlített. A döntő szettben is Arn koncentrált jobban, és végül 6:7, 6:1, 6:3 arányban nyerni tudott.

A főtáblára kerülésért a két magyar teniszező egymással fog megküzdeni.

Női tenisztorna, Acapulco, 220 ezer dollár összdíjazás, selejtezők, első forduló:
Szávay Ágnes (magyar) - Johanna Larsson (svéd) 6:3, 1:0 - Larsson feladta
Arn Gréta (magyar) - Olivia Sanchez (francia) 6:7, 6:1, 6:3

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik