Friss hírek

2009.02.27. 14:50

"Programkereső" versenyt hirdet a Societas

<p>Sajátos versenyt hirdet a baloldali fiatalokat tömörítő szervezet, a Societas. Varga László, alapító elnök pénteki sajtótájékoztatóján közölte: megelégelték azt, hogy Orbán Viktor nem mond semmit a válságkezelésről, ezért arra buzdítanak mindenkit, ha talál olyan, a témába vágó megjegyzést a Fidesz elnökétől, ami január elseje után hangzott el, küldje el azt emailben az [email protected] címre.</p>

Varga László szerint Orbántól és pártjától azért nem hallani a válság elhárítására irányuló javaslatokat, mert nincs elképzelésük arról, mit kellene tenni az emberek védelmében. A szocialista országgyűlési képviselő aggályát fejezte ki amiatt, hogy a pártvezér még évértékelő beszédet sem tartott, ahol bármilyen programjavaslatot ismertethetett volna az adó- vagy szociális rendszer átalakításáról.

A többi európai országban a kormány és az ellenzék közösen próbálja megnyugtatni az embereket. Magyarországon azonban nincs összefogás, pedig enélkül a veszélyben került állások tízezreinek megmentése sem sikerülhet - hangsúlyozta a képviselő. Elég volt a hallgatásból, Orbán Viktor álljon elő válságkezelésre vonatkozó elképzeléseivel - jelentette ki Varga László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!