Friss hírek

2009.02.24. 12:28

Öten bíróság előtt a görögországi helikopteres rabszöktetés ügyében

<p>Bíróság elé áll kedden öt ember Görögországban a hétvégi helikopteres rabszöktetés ügyében - közölte egy görög bírósági tisztségviselő. Négy börtönőr és a helikopter pilótája ellen indítottak gyorsított eljárást. A hétvégén két rabot szöktettek meg a legjobban védett athéni börtönből egy helikopter segítségével. A rabok két évvel korábban ugyanilyen módon szöktek meg ugyanabból a börtönből.</p>

A négy börtönőr és a pilóta akár négy évig tartó börtönbüntetést is kaphat, ha a bíróság bűnösnek találja őket a szöktetésben - gondatlanságból - való részvétel miatt. A börtönőrök ügyvédje azzal vádolta a hatóságokat, hogy csak bűnbakot keresnek a gyorsított eljárással, és az igazságügyi miniszter beperlésével fenyegetőzött. A szökéshez használt helikopter pilótája pedig azt állította, hogy fegyverrel kényszerítették az akcióra.

Az egyik legveszélyesebb görög bűnözőnek számító Vasszilisz Paleokosztász, és Alket Rizai vasárnap szökött meg a legjobban őrzött athéni börtönből. A két bűnöző börtönudvari sétáját tartott, amikor egy helikopter jelent meg az udvar felett, amelyből egy hágcsót engedtek le, miközben egy nő egy Kalasnyikovból tüzelt a börtönőrökre. A két férfi felmászott a járműbe, és sikerült elmenekülniük. A helikoptert, benne a megkötözött pilótával Athén közelében találták meg.

A két bűnöző 2006 júniusában ugyanilyen módszerrel szökött meg ugyanabból az athéni börtönből. A rendőrség azt gyanítja, hogy a mostani szökést belső segítséggel hajtották végre, és a szökevények még mindig az országban vannak.

A 2006-os szökés után pár hónappal a rendőrségnek sikerült elfognia Rizait, de Paleokosztászt csak 2008 augusztusában kapták el. A rendőrség gyanúja szerint ő szervezte meg Jorgosz Milonasz görög iparmágnást elrablását 2008 júniusában. Az üzletember családja 12 millió eurós (csaknem 3 milliárd forintos) váltságdíjat fizetett a túsz szabadon engedéséért, de annak felét nem találták meg. A rendőrség azt gyanítja, hogy a váltságdíj egy részét a helikopteres szökés finanszírozására használták fel.

A két bűnöző hétfőn állt volna bíróság elé a 2006-os szökés miatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!