Friss hírek

2009.02.19. 19:10

Miskolcon lesznek az első szerződéses rendőrök

<p>Márciusban Miskolcon kezdik meg az első száz szerződéses rendőr kiképzését - jelentette be az igazságügyi és rendészeti miniszter csütörtök délután egy győri rendezvényen. Az egyenruhát viselő civil alkalmazottak 3-4 hónapos kiképzés után állnak munkába. Elsősorban nem rendőri feladatokat látnak majd el, hanem fegyveres biztonsági őrként szolgálnak, például épületeket őriznek. A szerződéses rendőrök alkalmazásával akár 3-400 fővel több rendőr lehet az utcákon.</p>

A rendőrség létrehozza a maga fegyveres biztonsági őrségét azért, hogy például az épületek őrzését ne kiképzett rendőrök lássák el, ők mehessenek az utcára, végezhessenek nyomozói munkát, végezzék azt, amit tanultak - mondta el a Független Hírügynökségnek Draskovics Tibor. Az igazságügyi és rendészeti miniszter azt is hozzátette, hogy a szerződéses rendőrök kisebb felkészültséget, kevésbé bonyolult munkát igénylő feladatokat látnak majd el. Miskolcon már felvettek körülbelül 100 fiatalembert és azt tervezik, hogy az országban még nagyjából 3-400 ilyen új munkahelyet létesítenek. Ezzel egyúttal ugyanennyi rendőrt szabadítanak fel, akik a jövőben megjelennek a közterületeken.

A szerződéses rendőri munka részleteit most dolgozzák ki - tette hozzá Bencze József országos rendőrfőkapitány. Elmondta, hogy valószínűleg a szerződéses rendőrök nem kerülnek hivatásos állományba, bár egyenruhát viselnek, de civil alkalmazottjai lesznek a rendőrségnek. Elsőként Borsod-Abaúj-Zemplén-, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében kezdődnek meg a kiképezések. A szerződéses rendőrök 3-4 hónapos felkészítés után kezdhetik meg az érdemi munkát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!