Friss hírek

2009.02.26. 09:53

KSH: Összességében stagnáló lakásépítés, de jelentősek a területi különbségek

<p>Összességében nem volt jelentős mozgás a lakásépítési piacon 2008-ban az előző évhez képest, de e mögött jelentős területi eltérések és évközi hullámzások mutathatók ki. Tavaly - hasonlóan a megelőző évihez - 36 ezer lakás kapott használatbavételi engedélyt, és csaknem 44 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt, 1 százalékkal kevesebbre, mint 2007-ben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összesítéséből. 1995 óta tavaly építették a legkevesebb önkormányzati lakást, valamint a lakóparki építkezések is visszaszorultak. A nagyobb alapterületű lakások aránya azonban nőtt.</p>

Budapesten és a nagyvárosokban a kiadott új engedélyek száma 2008-ban is jelentősen nőtt, a többi városban pedig a használatba vett lakások száma volt 14 százalékkal magasabb, mint az előző évben. A községekben viszont több mint 10 százalékkal esett vissza a lakásépítés, mind az engedélyeket, mind a befejezett építkezéseket tekintve. Az adatok az év első három negyedévében erősen hullámoztak, az utolsó negyedévben a befejezett építkezések száma 1 százalékkal, az új engedélyeké novemberben és decemberben 10 százalékkal csökkent.

A KSH adatai szerint 122 önkormányzati lakás épült, a legkevesebb 1995 óta. Míg az eladásra épített lakások száma 3 százalékkal visszaesett, kissé nőtt a bérlakásoké - több mint 300 új lakás készült ilyen céllal.

Az építési formák között a lakóparki építkezés visszaszorult, új lakóépületekben a legtöbb lakás családi házban épült. Emelkedett a nagyobb lakások aránya, az új lakások átlagos alapterülete 90 négyzetméter lett, 3 év óta a legnagyobb.

A lakásépítés továbbra is a közép-magyarországi régióra koncentrálódik. Pest megyében egyötöddel több új lakást vettek használatba, mint egy évvel ezelőtt, Budapesten csaknem 10 százalékkal nőtt a kiadott új engedélyek száma. Így az országos lakásépítés fele a közép-magyarországi régióban zajlik. A használatba vett lakások száma a Dél-Alföld minden megyéjében emelkedett, Dél-Dunántúlon azonban csaknem 20 százalékkal visszaesett. Az új lakásra kiadott építési engedélyek országos átlagban 1 százalékkal csökkentek, miközben a Közép-Dunántúlon 40 százalékos növekedés, az Észak-Alföldön pedig 22 százalékos volt a visszaesés. Az Alföld valamennyi megyéjében kevesebb új engedélyt adtak ki, mint 2007-ben - olvasható a felmérésben.

A befejezett üdülőépítések száma már harmadik éve csökken, ugyanakkor az építési szándék mérsékelten emelkedik.

Több mint 3700 lakás szűnt meg, 9 százalékkal kevesebb, mint az előző évben. A megszűnés leggyakoribb oka az avulás volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!