Friss hírek

2009.02.25. 13:43

Jogerősen is elítélték a kisvárdai emberrablókat

<p>Elítélték szerdán a kisvárdai emberrablókat, köztük két volt rendőrt. A Debreceni Ítélőtábla határozata szerint az egyik 4, a másik 3 év letöltendő börtönbüntetést kapott. Egy harmadik rendőrt viszont felmentettek az ügyben, mert a bíróság szerint nem vett részt az emberrablásban. Az Ítélőtábla ezzel lénygében helybenhagyta az első fokú bíróság döntését. Csak a heted rendű vádlott esetében enyhítették a 3 éves börtönbüntetést fél évvel.</p>

A rendőrség 2007 májusban 8 férfit, köztük 3 - akkor még aktív - rendőrt vett őrizetbe, mert a vád szerint elraboltak egy embert, akiért 300 ezer forint váltságdíjat követeltek. Az elrabolt férfi társai ugyanis átverték őket, amikor adózatlan cigarettával üzleteltek. Olyan dobozokat adtak el, amelyekben csak papír volt, füstölnivaló nem. A vevők ekkor döntöttek úgy, hogy elfogják a szállítók egyik emberét, és a szabadságáért cserébe pénzt kérnek. A nyomozók a pénz átadásakor csaptak le az emberrablókra. A három rendőr a Kisvárdai Rendőrkapitányságon dolgozott.

A civil vádlottak közül egy felfüggesztett, a többieket pedig 2 és 4 év közötti börtönbüntetést kaptak. Az ítélet jogerős.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik