Friss hírek

2009.02.11. 06:06

Gyurcsány Ferenc ma ismerteti elvárásait az országos rendőrfőkapitánnyal

<p>Bence József országos rendőrfőkapitány és helyettesei is részt vesznek a szerdai kormányülésen. A kabinet meghallgatja beszámolójukat az elmúlt hetekről, valamint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elmondja a rendőri vezetőknek, mit vár el tőlük.</p>

A kormányfő kedden újságíróknak úgy fogalmazott: sok magyarországi településen és térségben folyamatosan sérül a normális hétköznapi élethez szükséges nyugalom, ez ellen a rendőrségnek határozottan és keményen fel kell lépnie. Gyurcsány Ferenc leszögezte: világos és konkrét lépésekre van szükség, amelyek hatására a következő 1-2 hónapban ezen települések többségében érezhetően javul majd a helyzet. A miniszterelnök ezen elvárásait fogalmazza meg a szerdai kormányülésen a rendőrség vezetői felé, valamint a törvényi kereteken belül utasítja is a főkapitányt. Bence József pedig elmondhatja, hogy Gyurcsány Ferenc elvárásainak teljesítéséhez milyen feltételekre van szükségük, amelyeket a kormány mérlegel.

Közben szerda délután két órakor kezdődik az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának ülése, amelyen meghallgatják Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert az elmúlt egy évben végzett munkájával valamint az elmúlt napok eseményeivel kapcsolatban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!